A szószok és a gyerekek zöldségfogyasztása

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 09. 10:34

A gyerekek titkán rajonganak a zöldségekért, ám ha ketchupba vagy sajtszószba mártogatva kapják, szívesebben fogyasszák el őket, sőt később ezek nélkül is elfogadják az egészséges falatokat – olvastuk a natursztiget.com-on. A trükköt világszerte alkalmazzák ugyan a kétségbeesett szülők, de most már tudományos bizonyíték is rendelkezésre áll a hatékonyságát illetően.

Az Arizonai Állami Egyetemen végzett kutatások eredményei szerint azok a gyerekek, akik krémsajttal együtt ismerték meg például a kelbimbót, nagyobb valószínűséggel ették meg, s nyilatkoztak később úgy, hogy ízlett nekik, mint a zöldséget natúr formában kapó társaiknak.

A tanulmányhoz 29 három és öt év közötti gyermek szülei töltöttek ki kérdőíveket a csöppségek véleményéről 11 zöldségre vonatkozóan. Sokan közülük még nem kóstolták a karfiolt és a kelbimbót, ezért a tudósok ezeket választották a kísérlet során.

A gyerekek tehát karfiolt vagy kelbimbót kaptak napi egyszer egy héten át, és öt-hatfős csoportokban ettek, amelyeket egy kutató vagy tanár vezetett. Minden zöldséget megfőztek, mielőtt magában, édesítetlen krémsajttal vagy édesített krémsajttal tálalták. A hozzászoktatási folyamat után mindannyian magában kapták a zöldségeket a csemeték.

A mártás nélküli csoport kevesebb, mint ötöde szerette meg az adott zöldséget, míg a többiek kétötöde.
Egy korábbi kutatás szerint a gyerekeknek 8-10 alkalommal kell találkozniuk egy új étellel, mielőtt hozzászoknak az ízéhez, így el tudják dönteni, kedvelik-e. A mostani tanulmány szerzői szerint a stratégia nemcsak karfiol és kelbimbó esetén működhet, hanem gyakorlatilag bármilyen élelmiszernél.

A szoszok es a gyeekek zoldsegfogyasztasa

Kapcsolódó cikkeink