Nielsen: a személyes kapcsolatokat egyre inkább felváltják az elektronikus eszközök

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 01. 11:47

Hazánkban is zajlik a digitális forradalom, de a világátlagnál kevésbé gyorsan. Amíg például hatvan vizsgált országban a megkérdezettek átlag 69 százaléka gondolja, hogy a személyes kapcsolatokat egyre inkább az elektronikus eszközök váltják fel, addig Magyarországon ez az arány 51 százalék. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen most megjelent tanulmánya: „Harc a nézőkért világunkban, ahol a tévé mindenütt elérhető” címmel ismerteti a digitális technológia gyors fejlődését, valamint azt, hogy a fogyasztók leginkább mit szeretnek nézni korunkban, amikor bárhol, bármikor hozzáférhetnek a tartalmakhoz.

internet

Szintén minden második magyar válaszadó élvezi (49%) azt a szabadságot, hogy kapcsolatba kerülhet valakivel bárhol, bármikor digitálisan. A világátlag 76 százalék.

A tanulmány megállapítja, hogy amíg a tévéképernyőn sokféle videó tartalom között lehet választani, addig a különböző eszközök gyors terjedése és a közösségi médiakapcsolatok miatt a műsorszolgáltatók helyett az emberi tényezők játszanak mind fontosabb szerepet.

„Az, hogy a választék kibővült, nem csak bonyolulttá teszi a dolgokat, hanem lehetőségeket is kínál” – állapítja meg Megan Clarken, a Nielsen nézettségmérést vezető globális alelnöke. – „Legfontosabb megérteni, hogy mások lettek a nézési szokások, amelyek egyben meghatározzák a további változás hajtóerőit. A médiaiparnak a változásokat fel kell karolnia, és stratégiákat kialakítania ahhoz, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez, és ezáltal olyan vonzó és fontos tartalmat kínáljon, amit az emberek könnyen el tudnak érni különböző eszközökkel és csatornákon”.

A Nielsen „Globális Digitális Helyzetkép” című felmérését hatvan országban végezték, köztük Magyarországon. Összesen 30 ezer internethasználó embert kérdeztek meg, melynek során feltárták, hogy miként alakul a digitális eszközök terjedése, és milyen tényezők befolyásolják azt, hogy hol, mikor és milyen módon nézünk videó programokat. Videó programnak tekintettek a kutatás során minden olyan tartalmat, amit tévéadás, kábel vagy professzionális videó szolgáltató nyújt, illetve valamely felhasználó generál. További kritérium, hogy lehessen nézni tévékészüléken, számítógépen és valamely mobil eszközön, azaz telefonon, tableten vagy e-könyvön. A tanulmány megmutatja a fogyasztók videó programokkal kapcsolatos preferenciáit, beleértve az egyes műfajoknál leggyakrabban használt eszközöket, továbbá azokat, amelyeket otthon vagy útközben használnak az emberek videók nézésére.

HOGYAN NÉZÜNK? SZÁMÍT A KÉPERNYŐ MÉRETE
„A videó programok életem fontos részét jelentik” – állítja globálisan a megkérdezettek több mint fele (55%). Szintén a válaszadók többségének (63%) véleménye, hogy „minél nagyobb a képernyő, annál jobb”. Ezzel szemben a magyar fogyasztók kevesebb, mint fele (48%) gondolja, hogy a nagyobb képernyő jobb. Videó programok pedig a magyar megkérdezettek mindössze 25 százalékának életében alkotnak fontos részt.

Hatvan ország válaszadóinak többsége, átlag 59 százaléka kényelmesnek tartja, hogy videó programokat mobilkészüléken követhet, és 53 százalékuk szerint a tablet legalább olyan jó eszköz videó programok megtekintésére, mint a PC vagy a laptop.

MIÉRT NÉZÜNK A SUGÁRZÁS IDŐPONTJÁBAN? – KÖZÖSSÉGI MÉDIÁN A MŰSOROKRÓL
Fontos kutatási eredmény, hogy a személyes találkozásokat, összejöveteleket felváltják a közösségi médián folytatott valós idejű beszélgetések, és a résztvevők ott cserélik ki véleményeiket kedvelt tévéműsoraikról. Társasági esemény lett a közös tévénézés, ami már kilépett a nappali vagy hálószoba falai közül. A vizsgált országok válaszadóinak nagyobb része, 53 százaléka bizonyos tévéműsorokat azért néz meg, hogy utána tudjon róla csetelni a neten. Továbbá 49 százalék szívesebben megnéz videó programokat akkor, ha azok valamilyen módon kapcsolódnak a közösségi médiához.

„A második, harmadik és néha a negyedik képernyő a nézési élményeket jelentősen fokozza” – mutat rá Clarken alelnök. – „A több képernyő egyrészt megnöveli a nézők választási lehetőségeit, másrészt pedig tartalomszolgáltatóknak, valamint hirdetőknek további alkalmakat nyújt arra, hogy elérjenek nézőket, és kapcsolatba kerüljenek velük. Jól tervezett élmények nemcsak növelik a tartalmak nézésének örömét, hanem maximalizálják a képernyőket használó fogyasztók márkákkal való interakciójának idejét is.”

MIT, HOL NÉZÜNK? – EGYRE TÖBBFÉLE ESZKÖZT HASZNÁLUNK, DE A TÉVÉ DOMINÁL
Bár egyre inkább terjednek a különböző alternatív eszközök, a főszerep még mindig a televízióé; ez áll a fogyasztás középpontjában, akármit nézünk: filmet, sporteseményt, híradót, dokumentumfilmet vagy más műsort. A válaszadók leggyakrabban – szinte mindig – a tévé-készüléket említik, amikor a kérdések arra vonatkoznak, hogy milyen eszközön néznek különböző típusú programokat, videókat. A számítógép majdnem minden műfajnál a második leggyakrabban használt eszköz, és a fogyasztók kisebb, de figyelemre méltó része néz videó tartalmakat mobiltelefonon vagy tableten.

KIK A NÉZŐK?
„Figyeljünk a fiatalokra, de ne feledkezzünk meg az idősebb korosztályról sem” – válaszolja a kérdésre a tanulmány. Videók megtekintésének első számú eszköze mindegyik generáció számára a tévé, ami elsősorban az idősebb fogyasztók körében játszik vezető szerepet. Világszerte a „csendes nemzedék”, azaz a 65 évesnél idősebb korosztály átlag 91 százaléka néz videókat tévékészülékeken. Utánuk következnek az 50-64 évesek 84 százalékos aránnyal. Az X generációt alkotó 35-49 éveseknél a mutató 75 százalék, és mind a 21-34 évesek Y korosztályánál, mind a legfiatalabbak (15-20 évesek) Z nemzedékénél 62 százalék ez az arány.

Számítógépet és mobiltelefont viszont leginkább a legfiatalabbak használnak videók nézésére. Ez érvényes például a 15-34 évesek 42 százalékára.

„A harmincöt évesnél fiatalabbak, tehát a Z és Y generációk, a ’digitális bennszülöttek’ lelkes médiafogyasztók, a mobiltelefon pedig életük egyik központi eleme” – hangsúlyozza Megan Clarken Nielsen-alelnök. – „Fiatalabb fogyasztók a mobiltelefonokat már nem csak útközben használják, hanem mindenhol, így az otthonukban is. A tartalomszolgáltatóknak és hirdetőknek célszerű rugalmasnak lenniük, amikor ott közelítik meg fogyasztóikat, ahol vannak, illetve elérhetők, azon a készüléken, amit ott használnak, az általuk éppen végzett tevékenység közben”.

A digitális helyzetre vonatkozó néhány fontos vélemény adatai. Mindegyik szám a többé-kevésbé egyetértő válaszadók százalékát jelenti.

Vélemény Magyar-

ország

60 ország

átlaga

“A videó programok életem fontos részét jelentik”

25

55

“A személyes kapcsolatokat egyre inkább

elektronikus eszközök helyettesítik”

51

69

“Élvezem azt a szabadságot, hogy

kapcsolatba kerülhetek valakivel bárhol, bármikor”

49

76

“Szívesebben nézek videó programokat akkor,

amikor azokat a megadott időpontban sugározzák”

57

65

“Szívesebben nézek videó programokat akkor, ha kapcsolódnak a közösségi médiához”

23

49

“Minél nagyobb a képernyő, annál jobb”

48

63

Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

Kapcsolódó cikkeink