A Starbucks petícióval tiltakozik a költségvetési vita ellen

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 14. 11:05

A Starbucks kávézólánc vezére aláírásgyűjtési akcióval próbál nyomást gyakorolni az amerikai politikusokra, a költségvetési vita mielőbbi megoldása érdekében.

starbucks

Howard Schultz külön felületet biztosítana a polgároknak, hogy hangot adhassanak véleményüknek, a petíciókat az üzletlánc amerikai üzleteiben teszik majd ki. A dokumentum az interneten is elérhető lesz, sőt, számos neves újság is lehozza, így a „New York Times”, a „Wall Street Journal”, az „USA Today” és a „Washington Post”. A Starbucks vezére emellett levelet írt számos amerikai konszern vezetőségének, hogy elnyerje támogatásukat.

AZ állami intézmények egy része napok óta nem nyitott ki, mert a republikánusok és a demokraták nem képesek megegyezni a költségvetéssel kapcsolatban. Ha október közepéig nem emelik a a 16,7 ezer milliárdos adósságplafon mértékét, az USA fizetésképtelenné válhat. A szakértők többsége arra számít, hogy még időben megegyeznek a szemben álló felek. Ellenkező esetben beláthatatlan következmények várnak a világgazdaságra.

A Starbucks vezére szerint nincs üzleti háttere a kezdeményezésnek, bár a világ legjelentősebb kávézó-hálózatának bevétele kétségkívül nagyban függ a fogyasztók hangulatától. A jelenlegihez hasonló krízishelyzetek pedig megmérgezik az üzletmenetet. (www.globalfx.hu)

Kapcsolódó cikkeink