A Soproni Meggy Ale még az IPA-nál is népszerűbb lett

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 06. 17. 09:57

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatot támogatva 2019-ben elindított „komló projekt” első szürete tavaly volt, így hamarosan a Soproni Sörgyárban fel is fogják használni a learatott magyar komlót – árulta el kérdésünkre Ludvig Orsolya Stefanie, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.

Magyar Termék logo

Ludvig Orsolya Stefanie
vállalati kapcsolatokért
felelős vezető
Heineken Hungária
Sörgyárak

– Fontos a Soproni márka számára, hogy kizárólag magyar árpa felhasználásával előállított malátából készül, bár ízben ez talán csak az igazi szakértők számára érezhető. A minőség tekintetében a hazai termés kimagasló, illetve fontos, hogy a helyi beszerzés miatt a szállítással járó károsanyag-kibocsátást is megtakarítjuk – összegezte, hozzátéve, hogy vállalatcsoportjuk számára világszerte fontos a helyi gazdaság támogatása. Ennek keretében nemrég Hazai Termék védjegyessé is vált a Soproni Klasszikus. Ludvig kiemelte: egyre több fogyasztónak is fontos, hogy hazai terméket válasszon.

Emellett a vállalat életében nagy újdonság a közelmúltban egyre sokszínűbbé váló Óvatos Duhaj termékcsalád. Ezek célja, hogy demokratizálja a sörkülönlegességeket, és nemcsak árban, hanem ízvilágban is közel álljon az magyar fogyasztói ízléshez. Kérdésünkre Ludvig Orsolya Stefanie elárulta: sokáig a Soproni Óvatos Duhaj IPA volt a legkedveltebb felsőerjesztésű sör Magyarországon, de az Óvatos Duhaj Meggy Ale még az IPA sikerét is felül tudta múlni.

A különleges sörök megjelenése is mutatja, hogy a cég számára fontos az innováció, így érkezett meg az Óvatos Duhaj termékcsaládba második sörversenyük győztese, a Hoplager. Emellett a fenntarthatóság is prioritásuk, mostanra teljesen PET-palack-mentes a hazai portfóliójuk, vendéglátó partnereiknek műanyag poharak helyett lebomló papírpoharakat biztosítanak, sörgyáruk teljes felhasznált energiájának egyharmada megújuló, 2030-ra pedig a termelés, majd 2040-re a teljes értéklánc karbonmentes lesz. //

Kapcsolódó cikkeink