A Smurfit Kappa Group és a WestRock Corporation egyesül

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 09. 20. 12:10

„Örömmel erősítem meg, hogy a Smurfit Kappa egyesül a WestRockkal, és egy új vállalatot hoz létre, amelynek neve Smurfit WestRock” – mondja Tony Smurfit, a Csoport vezérigazgatója. Az új vállalat gyártó- és kereskedelmi egységei több mint 40 országban lesznek jelen, több mint 100 000 alkalmazottal és több mint 700 működő operációval.

Tony Smurfit, a Csoport vezérigazgatója

 „Továbbra is mindannyian elkötelezetten szolgáljuk Ügyfeleinket, mint a fenntartható csomagolás globális vezetője. A vállalat központja az írországi Dublinban lesz, az észak- és dél-amerikai tevékenységeink központja a georgiai Atlantában, az európai tevékenységeink központja pedig továbbra is a hollandiai Amszterdamban. A tervek szerint a vállalat elsődleges tőzsdei bevezetése a NYSE-n történik majd”

– hangsúlyozta a vezérigazgató.

A két üzletág egyesítésével a korábbinál is magasabb színvonalon tudják majd kiszolgálni partnereiket a megnövekedett ellátás biztonság révén. Emellett még nagyobb termékválasztékot tudnak majd kínálni.

A tranzakció lezárása a szokásos zárási feltételek teljesülésétől függ, beleértve a szabályozó hatóságok és a részvényesek jóváhagyását. A egyesülés feltételeinek teljesülésétől függően a tranzakciót a tervek szerint a 2024 második negyedévében zárják le. Ekkortól Irial Finan lesz a Smurfit WestRock igazgatótanácsának elnöke, a vezérigazgató Tony Smurfit, a pénzügyi igazgató pedig Ken Bowles lesz.

Kapcsolódó cikkeink