Magazin: A praktikum felülkerekedik az esztétikán

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 05. 13. 07:00

A konyhai papíráruk piacán a felhasználási területek bővülése, átalakulása jelentős változásokat hozott. A szalvéták esetében főként a minta befolyásolja a fogyasztókat a választásban, a papírtörlőknél lényegesebb szempont a jó nedvszívó képesség és a lapszám. A vásárlók szívesebben vesznek nagyobb kiszereléseket, amelyeket előszeretettel szereznek be diszkontokban, de ebben a termékkörben az árakciók is kiemelt szerepet kapnak.

Az Essity Hungary Kft. szakemberei arról adnak hírt, hogy a háztartási papírtörlő kategória 9,5%-kal nőtt 2018-ban, ami elsősorban a kompakt (70–120 lapos) szegmensnek köszönhető. A saját márkák súlya jelentős, de mindenhol enyhén csökken. A kategória eladásai volumen tekintetében stagnálást
mutatnak.

Forgách Réka
brand manager
Essity Hungary

– A szalvétapiac a korábbi évekhez hasonlóan értékben és volumenben is csökkent. Ez alapján feltételezhető, hogy a használati szokások átterelték a forgalmat a háztartási papírtörlők irányába, melynek kategóriája minden csatornában nő. A növekedés motorja a drogéria, a hipermarket és a diszkont csatorna – mondja Forgách Réka, a vállalat Zewa brand managere.

A papírtörlő kategóriában a Vajda-Papír Kft. márkatermékei 2017-ről 2018-ra 30%-os értékbeni forgalomnövekedést értek el, amely mellé egy több mint 12%-os mennyiségi növekedés is társult. Így a Vajda-Papír Kft. a márkatermékek között piacvezető gyártó a papírtörlő kategóriában. (Nielsen 2018DEC adatok alapján.)

Varga Orsolya
marketing manager
Vajda-Papír

– Ooops! papírtörlő termékeink szélesedő portfólióban, mélyülő disztribúcióval egyre több polcon jelennek meg, és az ezt lekövető pozitív piackutatási adatok arra sarkallnak bennünket, hogy még több ötletünket valósítsuk meg, és a különböző felhasználási területekre megfelelő terméket kínáljunk a vásárlóknak – avat be Varga Orsolya, a Vajda-Papír Kft. marketing managere.

A Sofidel Hungary Kft. sales managere szerint az elmúlt 1,5 év nem volt nyugalmas időszak a háztartás-higiéniai papír kategóriában, mivel az alapanyagot jelentő cellulóz 25%-ot meghaladó, történelmi árnövekedésen ment keresztül. Ez a tény minden szereplőt jelentősen érintett a gyártótól a végfelhasználóig.

Kovács Krisztián
sales manager
Sofidel Hungary

– A Sofidel Hungary a 2018-as évben több, az anyavállalat számára meghatározó márkával (Regina – Wish, Blitz, Expert, Big One, XXL) jelent meg a piacon, melynek eredményeit reálisan majd a 2019-es évben lehet értékelni. Innovációk és iránymutatás tekintetében a Sofidel Group az egész világon meghatározó, és természetesen hazánkban is ambiciózusak a célok – emeli ki Kovács Krisztián.

 

 

 

 

 

Papírtörlők konyhán innen és túl

Kecskeméti Attila, a Magyar Piszke Papír Kft. értékesítési és marketingvezetője szerint sok esetben papírtörlőt kezdtek el használni a háztartásokban olyan funkciókra is, amire korábban a szalvéta volt a megoldás.

Kecskeméti Attila
értékesítési és marketingvezető
Magyar Piszke Papír

– A papírtörlő vonalon egyre nagyobb teret nyer az egytekercses, belső magos, multifunkcionális termék, amelynek egyre több variánsa jelenik meg a piacon. Jól láthatóan a termékfejlesztések a kategórián belül erre a területre összpontosulnak. Ennek megfelelően a fogyasztók elsősorban a 2 rétegű, nagy lapszámú, mikro­-
prégeléssel ellátott, jó nedvszívó képességű termékeket részesítik előnyben a hagyományos, kisebb lapszámú, több tekercset tartalmazó csomagokkal szemben. Miután a kategória fejlődési iránya a praktikum, a funkcionalitás irányába mozdult el, így a márkahűség a meglátásunk szerint hátrébb szorult, és a fogyasztó inkább az ár-érték arány alapján választ terméket – jelzi Kecskeméti Attila.

A Sofidel Hungary minden évben megújuló szalvétaválasztékkal jelenik meg az ünnepi időszakokban, figyelembe véve az aktuális trendeket színek és minták tekintetében. Tapasztalataik szerint a szezonális szalvétáknál a minta az elsődleges döntési szempont, ezért fontos jól felmérni az igényeket.

– A papírtörlők esetében megfigyelhető egyfajta igény a szegmentálásra, melyen belül megkülönböztethetünk konyhai (food kontakt), általános és speciális felhasználásra szánt termékeket. A Sofidel Hungary mind a három területen megoldásokat kínál fogyasztói számára, melyből kiemelném a BLITZ papírtörlőt. Ezt a termékünket egy speciális technológiával gyártjuk, és kifejezetten fényes, valamint üvegfelületek tisztítására ajánljuk. 2018-ban az Egyesült Királyságban az év termékének választották – ismerteti Kovács Krisztián.

Varga Orsolya megállapítja: a papírtörlőknél megfigyelhető szezonalitásokat a nagyobb, ünnepi sütés-főzések és a nyári grillidőszak tartják leginkább mozgásban.

– Az Ooops! papírtörlők esetében megvan az a fogyasztói csoport, amely már a megszokott minőséghez, mérethez és nedvszívó tulajdonságokhoz, esetleg fix tekercsátmérőhöz ragaszkodik. Új Ooops! papírtörlő-termékbevezetéseink ennek a lojális fogyasztói csoportnak a bővüléséhez járulnak hozzá hosszú távon. De a papírtermékek, papírtörlők körében szintén megtalálható az az árérzékeny fogyasztói réteg, amely megszokva a havi, akár negyedéves gyakorisággal ismétlődő akciókat, csak abban az időszakban vásárol márkaterméket. Szeretnénk a lojális fogyasztóink mellett az akcióvadász és árérzékeny márkaterméket vásárlóknak is kedvezni, ezért a tavasz folyamán két jól ismert, női magazinos kuponos akció keretein belül is megvásárolhatók lesznek az Ooops! termékek – tájékoztat a Vajda-Papír Kft. marketing managere.

Forgách Réka tapasztalatai alapján a konyhai törlők felhasználási területe egyre bővül, hiszen ezek a termékek nagyszerű segítséget nyújtanak a ház körüli teendőkben, a kisállatok gondozásakor, a kertben vagy akár a garázsban is. Nem annyira fontos a rétegszám, sokkal lényegesebb szempont a nedvszívó képesség. Erre jelenthet megoldást a Zewa Wisch&Weg termékcsalád, mely a speciális TAD-technológiának köszönhetően rendkívül jó nedvszívó képességgel rendelkezik.

– A Zewa termékeknél a márkahűség a teljes portfólióink kapcsán érvényesül, ami annak köszönhető, hogy kiemelkedő ár-érték arányt képviselnek a termékeink – hangsúlyozza Forgách Réka.

 

 

 

 

Újjáéledő márka, gazdagodó termékkínálat

Az Ooops! új Maxi Design 500 lapos papírtörlője vidám, magenta pöttyös nyomattal akár szalvétaként vagy papír tányéralátétként is hasznos és higiénikus megoldás, de a megszokott háztartási munkákhoz is remek választás.

– A nyári grillszezonra egy 200 lapos Ooops! Summer papírtörlővel gazdagítjuk majd a választékunkat, amelyet amellett, hogy kiváló nedvszívó képességű, vidám, napsárga mintájával a kerti asztal dekorációjához is használhatjuk – ismerteti a Vajda-Papír Kft. marketing managere.

A vállalat az Ooops! szalvétákat egy, kettő és három rétegben, hagyományos és modern mintákkal és kellemes színvariációkban gyártja, hogy a különböző ünnepi vagy akár hétköznapi alkalomnak megfelelő terméket ajánlhassanak a fogyasztóknak.

– Az Ooops! márkát már harmadik éve támogatjuk televíziós és online megjelenésekkel is. Reklámfilmjeink céljaként a márkaismertség növelését tűztük ki. 2019-ben egy újabb mérföldkőhöz érkezett az Ooops!, és büszkék vagyunk arra, hogy márkaarcunk Ördög Nóra lett – jegyzi meg Varga Orsolya.

A Zewa Jumbo 325 lapos termékek méretük révén kiemelkedően hosszú ideig biztosítanak praktikus tisztaságot. A Wisch&Weg termékek pedig a Zewa legjobb minőségét képviselik konyhai papírtörlő kategóriában. A kiemelkedő nedvszívó képességű, erős, dombornyomott tekercsek többféle célra használhatók. Szétfoszlás nélkül nedvesíthetők, kicsavarhatók a többszöri használatért, és kiemelkedően dörzsölésállók a hatékonyabb tisztításért.

 

 

 

 

 

– Az idei évben egy teljesen új szegmenssel bővítjük a Zewa háztartási törlőkendő kategóriáját. Az új terméket a legjobb minőséget képviselő Wisch&Weg almárkanév alatt vezetjük be a piacra. A Zewa Wisch&Weg Quick Pack prémium minőségű tasakos törlőkendő, melyet a fogyasztók igényei alapján fejlesztettünk ki. Egyenkénti lapadagoló rendszerrel ellátott, vízálló csomagolású termék, mely higiénikus megoldást jelent a modern háztartásban. A 6 különböző dizájn illeszkedik az otthon különböző helyiségeihez. A termék bevezetését széles körű marketingkampánnyal támogatjuk – avat be Forgách Réka.

A Magyar Piszke Papír Kft. jelenleg elsősorban a HoReCa-szektor részére gyárt magas szintű higiéniai papírtermékeket. A cég célul tűzte ki, hogy a korábban a kategóriában meghatározó márkát, a Szilviát újraéleszti egy korszerű és jó minőségű termékcsalád formájában.

– Van 4 tekercses, 60 lapos hagyományos változata, és természetesen van egy 500 lapos, belső magos, 1 tekercses termék is, de a legnagyobb újdonság a 18 tekercses, 2 rétegű, 100 lapos, dobozos termék lesz, amelynek a fogyasztói csomagolása teljes mértékben fóliamentes. Ez európai szintű újdonság lesz a piacon, amivel úttörő szerepet kívánunk felvállalni a kategória műanyag csomagolóanyag terhelésének a csökkentésében – ismerteti Kecskeméti Attila. – Úgy döntöttünk, hogy a felélesztett régi nagy márkákat egy meghatározott üzletlánccal együttműködésben vezetjük majd be, ahol azok egyfajta rezervált márkaként jelennek meg – jelzi az értékesítési és marketingvezető.

A Sofidel Hungary Kft. jól ismert termékei mellett, mint amilyen a Forest Goliát vagy a Bellis Mini-Maxi a fogyasztók szívesen nyúlnak az újonnan bevezetett termékeikhez is, mint a Regina Expert vagy a Regina Blitz.

– Igyekszünk olyan termékekkel megjelenni, melyek valóban unikálisak és valódi többletet adnak a felhasználásánál. Az Expert az egyetlen magas lapszámú, 3 rétegű nagy g/nm tömeggel gyártott 1 tekercses papírtörlő a piacon, míg a Blitz a 3 rétege mellett valódi megoldást ad a szöszmentes takarításra. A REGINA termékeink bevezetését a tavalyi évben kezdtük el, így a fókusz idén ezek népszerűsítésén lesz. Emellett a teljes Forest márkanév Reginává alakul. Szeretnénk kommunikálni a fogyasztóink, partereink felé, hogy építkezve a Forest márka hazai sikereiből egy új időszámítást kezdünk. A Sofidel a világ egyik legnagyobb papíripari szereplője, amely magyarországi termelőüzemeiben fogja gyártani a már számos országban népszerű termékeit. A hazai termelőkapacitás nagyon fontos cégünk számára, mivel a Sofidel egyik legfőbb törekvése a fenntarthatóság és a lehető legkisebb környezetterhelés elérése – emeli ki Kovács Krisztián.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink