A POS Services újra szakmai versenyt hirdetett
Az eladáshelyi marketing meghatározó szereplője, a POS Services Kft. 2022-ben is megrendezte a saját fejlesztésű, szakmai eseményét a SPAR Showroomot. Az 5 napos rendezvény keretein belül egy szakmai versenyt is meghirdettek, ahol a legkreatívabb POS-eszközök megtervezésére ösztönözték a pályázókat.
Az eszközök gyártásáért, kihelyezéséért – vagyis a pályamunkáknak az áruházi környezetben való megjelenítéséért – a teljes körű szolgáltatást nyújtó POS Services marketingügynökség felelt. A díjazottak 7 millió forint összértékű nyereményben részesültek, amit egy ünnepélyes hangulatú gálavacsorán vehettek át.
Az idei évben a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. tudhatja magáénak a győzelmet, míg a Red Bull Hungária Kft. a második, a Bunge Zrt. pedig a harmadik helyezést érte el. Gratulálunk a díjazottaknak!

HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. tudhatja magáénak az I. helyet
A POS Services Kft. lelkes csapata pedig már elkezdett dolgozni a következő évi rendezvényen, amely a megszokott színvonal mellett további újdonságokat is tartogat majd a résztvevők számára. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Díjeső a 15. POP versenyen
Ötödik alkalommal nyerte el a Coca-Cola HBC nevezése az „Év…
Tovább olvasom >Orosz Anna az új Vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezető a HEINEKEN Hungáriánál
2024 júniusától Orosz Anna tölti be a HEINEKEN Hungária Sörgyárak…
Tovább olvasom >Idén is szakmai konferencia keretében adtuk át az Év promóciója díjakat
Április 18-án került megrendezésre a már hagyományosnak számító „Év promóciója…
Tovább olvasom >További cikkeink
Őrzi piacvezető pozícióját a tavaly 20 éves Lidl
Tavaly ünnepelte 20 éves magyarországi jelenlétét hazánk piacvezető FMCG-lánca, a…
Tovább olvasom >A technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba és a kollégák képzésébe invesztált a dm
A dm a vásárlók hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja,…
Tovább olvasom >„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >