A nemzetközi idegenforgalmi bevétel 1700 milliárd dollár volt tavaly
Tavaly jelentősen, 4 százalékkal, 1700 milliárd dollárra nőtt az idegenforgalomból származó bevétel globálisan, és ezzel már a hetedik egymást követő évben nőtt nagyobb mértékben, mint az áruforgalmi export (+3 százalék).
A madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint a globális idegenforgalmi bevétel a globális szolgáltatási export 29 százaléka, illetve a termékek és szolgáltatások exportjának 7 százaléka.
Ennek alapján az idegenforgalom a világ öt vezető gazdasági szektorának az egyike, a harmadik helyet foglalja el a vegyipari és az olajipari ágazat után, valamint az élelmiszer és az autógyártó ipar előtt.
Tavaly a legnagyobb mértékben, 7 százalékkal az ázsiai és csendes-óceáni térség idegenforgalomi bevétele nőtt, amelyet Európa (+5 százalék), a Közel-Kelet (+3 százalék) és Afrika (+1 százalék) követett.
Szűkebb lebontásban a legnagyobb mértékű, 9 százalékos növekedést Közép- és Kelet-Európa, valamint Északkelet-Ázsia érte el.
Tavaly a legtöbbet a kínai turisták költöttek külföldön, 277 milliárd dollárt, ami 5 százalékos növekedés 2017-hez képest. A második helyen az amerikaiak álltak 144 milliárd dollárral (+7 százalék), majd a németek következtek 94 milliárd dollárral (+1 százalék). (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban
A turisztikai szezon miatt fellépő szezonális hatások okozzák az újabb…
Tovább olvasom >NGM: a 2024-es rekordévet követően 2025-ben is hasít a turizmus, januárban 18 százalékkal több vendég érkezett a hazai szálláshelyekre
A hazai turizmus lendületesen kezdte az évet: 2025 januárjában országszerte…
Tovább olvasom >Turisztikai Világszervezet: a nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre
A nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre, miután a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >