A Naponta Kft. gyártja majd a Cerbonát

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 02. 12:20

Másfél éve a Cerbonát gyártó cég csődjéről beszéltek az iparágban, ám sikerült a gyártást megtartani, s most reklámkampány keretében újra beindul a müzliszeletgyártó.

A Gazdasag.hu oldal információi szerint többi között televíziós imidzskampány indul a Cerbona müzli, szelet, és pehely termékeinek támogatására. Másfél évvel ezelőtt, a Cerbonát is gyártó Zrt csődje, majd a sikertelen csődegyezséget követő felszámolás megindulása után nem sok remény látszott arra, hogy a cégből bármi is működőképes marad, de a hitelezők és a felszámoló mindent megtettek a gyártás megőrzéséért, és ez egy új befektetővel sikerre vezetett.

Az oldal információi szerint szerint már lekötötték a televízióknál azokat a hirdetési felületeket, amelyeken a hosszú évek óta sehol sem reklámozott Cerbona szeleteket kívánja majd hirdetni a gyártó Naponta Kft.

A Cerbona Zrt. 2010-ben csődvédelembe menekült, majd a sikertelen csődegyezség után a cég a felszámolás sorsára jutott. A fénykorában 10 milliárd forintot meghaladó árbevételű cég teljes malomipari vertikumot épített ki, az ország több pontján elhelyezkedő üzemeiben őröltek, tésztát készítettek, és egy teljes extrudált termékkört is bevezettek a piacra, müzli, szelet és gabonapehely formájában.

A felszámoló Agro Alba Zrt. és a hitelezők számos más csődbe jutott cég tapasztalataiból okulva arra jutottak, hogy a Cerbonát nem hagyják széthordani, a sokak által járt út helyett nem ingatlanra, eszközökre és brandekre bontva próbálták meg pénzzé tenni a társaság vagyonát. Éppen ezért úgy döntöttek – és ezt szerződésben is rögzítették, hogy a teljes malomipari vertikumot magáénak tudó és üzemeltető céget tevékenységi körök szerint osztják fel, és az egyes tevékenységekre keresnek szakmai befektetőket, akik nyereséges módon integrálni tudják saját tevékenységükbe az adott területet.

Az új stratégia beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A cég szekszárdi malmát a Sikér Kft., míg a Cerbona márkanév alatt futó termékek gyártását az élelmiszeripari reorganizációra szakosodott Naponta Kft. vette át. Mindkét potenciális befektető bérgyártási szerződést kötött a Cerbonával, s ezzel a malomipari tevékenység egy részét sikerült talpra állítani, és az extrudátum termékkör (müzli, szelet, gabonapehely) egészét is sikerült a piacon tartani. A szekszárdi malmot a Sikér azóta meg is vette. A tésztagyári vertikum esetében a Gyermely Zrt. rövid ideig fenntartotta a működést, de 2011 nyarán végleg leállt a termelés.

A Gazdaság.hu kérdéseire a Naponta Kft. későbbi időpontra ígért választ, mert mint mondták, a Cerbona átvétele még nem zárult le. A társaság megerősítette ugyanakkor, hogy a Cerbona szeleteket ismét reklámozni fogják. A Cerbona termékcsoport forgalma terveik szerint 2012-ben 2 milliárd forint körül alakulhat, amit aktív marketinggel és az export erősítésével a következő években jelentősen növelni tudnak – írja a Népszabadság Online.

Kapcsolódó cikkeink