A NAK csatlakozott az uniós agrárérdekképviseletek EU-nak küldött felhívásához
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csatlakozott a Copa-Cogeca nyílt leveléhez, amelyben az EU mezőgazdasági termelőinek és szövetkezeteinek érdekképviselete az agrárium érdekeinek hatékonyabb képviseletét kéri az Európai Bizottság elnökétől – közölte a NAK elnöke pénteken.
Győrffy Balázs a közösségi oldalán közölte, hogy a Copa-Cogeca (Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága – Mezőgazdasági Szövetkezés Általános Bizottsága) elnökségi ülésén az állattenyésztők érdekében felszólalt a laboratóriumokban előállított műhús ellen.
Az agrárkamara vezetője a bejegyzésben megosztotta az érdekképviseletek levelét is, amelyet Ursula von der Leyennek címeztek, és amelyet a Copa tagjaként a NAK is aláírt
A felhívás szerint az EU-nak vissza kell helyeznie a stratégiája középpontjába a mezőgazdaságot, ha a gazdatiltakozásokat kezelni akarja. A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás az európai projekt fontos része, érdekeiket ennek ellenére figyelmen kívül hagyják, miközben az európai gazdálkodók versenyképességét gazdasági, éghajlati és társadalmi kihívások is fenyegetik – fogalmaztak. A levél sürgős intézkedéseket szorgalmaz, hogy a gazdák munkája egyszerűsödhessen, adminisztrációs terheik csökkenjenek, az élelmiszerláncokból tisztességes díjazással részesüljenek. Az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó védintézkedéseket ki kell terjeszteni a gabonára, az olajos magvakra és a mézre, a zöld megállapodás mezőgazdasági hatásait pedig föl kell mérni a következő hónapokban – írták a levélben. Az uniós agrárérdekképviseletek azt is kérik, hogy a következő uniós költségvetés tükrözze a gazdálkodók előtt álló kihívásokat, továbbá legyen saját uniós biztosa a mezőgazdaságnak és a vidéki területeknek, aki egyúttal az Európai Bizottság alelnöki tisztségét is betöltené.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Az export lehet a magyar gazdák egyik kitörési lehetősége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy lúd telepen tűnt fel a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kevesebb kukoricát vetnek az idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

