A munkavállalók 73 százaléka a járvány után is otthonról dolgozna egy felmérés szerint
Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált – közölte a Microsoft Magyarország szerdán az MTI-vel.
A Microsoft legfrissebb Work Trend Index 2021 felmérésébe 31 országból több mint 30 000 munkavállalót vontak be.
A felmérésből kiderült, hogy a pandémia olyan új jelenségeket hozott a felszínre, amelyekre a jövő vezetőinek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, ha szeretnék megtartani munkavállalóikat, vagy ha újakat kívánnak toborozni. Példaként a rugalmas munkavégzés iránti fokozódó igényt említették. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a munkaadóknak figyelniük kell az otthoni munkavégzés eszközeinek biztosítására is, mert a felmérés szerint ezzel a munkavállalók 42 százaléka elégedetlen.
A kutatás arra is rámutatott, hogy megnőtt a távolság vezetők és beosztottak között. Előbbiek 61 százaléka szerint javult a teljesítményük és jól is érzik magukat az otthoni környezetben, a nem vezető beosztású munkavállalók, elsősorban a nők és a fiatalok viszont komoly kihívásként élik meg az otthoni munkavégzést.
Közölték, a munkavállalók 37 százaléka szerint a munkaadójuk túl sokat vár el tőlük, 45 százalék pedig túlhajszoltnak érzi magát. Európában a globális átlagnál valamivel rosszabb a helyzet: a dolgozók 42 százaléka érzi kimerültnek magát, 46 százalék pedig stressztől szenved.
Az elszigeteltség érzése a felmérés eredményei szerint negatívan hat az innovációra és a termelékenységre. Ugyanis azok a munkavállalók, akik arról számoltak be, hogy elhidegültek a munkatársaiktól, jellemzően attól is vonakodtak, hogy részt vegyenek az ötletelésben, illetve általánosságban az innovációra irányuló munkákban.
A közlemény szerint a kutatás által feltárt trendek vélhetően átalakítják, felpezsdítik a munkaerőpiacot, hiszen az álláskeresőknek már nem kell elköltözniük ahhoz, hogy munkahelyet váltsanak, viszont sokkal könnyebben költözhetnek új lakóhelyre a jelenlegi munkahelyük megtartásával. Emiatt tízből négy munkavállaló komolyan mérlegeli a munkahelyváltás lehetőségét, 46 százalékuk pedig szeretne elköltözni. Az új helyzet azonban nemcsak a munkakeresőnek, hanem a munkaadónak is kedvezhet, hiszen a fizikai távolság kevésbé korlátozza a merítési lehetőséget a munkaerő-toborzásnál – olvasható a Microsoft közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >Amazon: a mesterséges intelligencia miatt csökkenhet a vállalati dolgozók létszáma
Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy belső üzenetben közölte, hogy a…
Tovább olvasom >Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >