A minőségi turizmus növelheti Magyarország turisztikai bevételeit

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 15. 10:35

A külföldi turisták vendégéjszakáinak és költésének növeléséhez Magyarországnak el kell mozdulnia a minőségi turisztikai szolgáltatások irányába – hívta fel a figyelmet a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának intézetvezetője az MTI-nek küldött közleményében.

szall szoba2

Szalók Csilla szerint turisztikai szempontból kiemelkedő sikerrel zárult a 2015-ös év, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) legutóbbi jelentése szerint Európán belül Magyarországon nőtt legdinamikusabban, közel 20 százalékkal a nemzetközi turistaérkezések száma. Ugyanakkor az egy főre jutó vendégéjszakák számát és a turisták költését tekintve Magyarország már elmarad a régió átlagától.

Hozzátette: az ide érkező turisták jellemzően rövidebb időre, sok esetben pár napra érkeznek, és olcsó szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az UNWTO szerint 2014-ben a Magyarországra látogató külföldiek átlagos tartózkodási ideje 2,4 nap volt, amihez fejenként 13 300 forintos napi költés járult – ez összesen 1459 milliárd forintos éves költést jelent. A jelenség oka, hogy Magyarország könnyen elérhető és ezáltal egyre népszerűbb például a romkocsmáknak köszönhetően a külföldi fiatalok körében, akik egy hétvégre utaznak ide fapados járatokkal, és jellemzően közösségi szállásfoglalás segítségével töltik itt vendégéjszakáikat. Emiatt költésük jóval elmarad a környező országokba érkező magas költésű turistákétól – mutatott rá a szakértő.

Véleménye szerint ez a helyzet addig nem is fog változni, míg Magyarország el nem mozdul a minőségi turisztikai szolgáltatások irányába. Ahhoz, hogy az iparág több vendégéjszakát és magasabb költést realizáljon, határozottabb lépések kellenek a minőségi szolgáltatások fejlesztésében, mint például a gyógy-, konferencia-, kulturális, sport- és rendezvényturizmus. Ha a minőségi turisztikai szolgáltatásokat innovatívan fejlesztik, az a tartózkodási idő és költés dinamikus növekedésének hosszú távú fenntartását eredményezheti – mondta Szalók Csilla. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink