A mérnöki és a pénzügyi területekre keresik a legtöbb frissdiplomást a cégek
A Profession.hu 2022 végén végzett hazai kutatása szerint a frissdiplomások jelentős részét kitevő Z generációsok többségének álláskereséssel töltött ideje 1-3 hónap között mozgott, azonban egyharmaduk saját bevallása szerint nehezen tudott elhelyezkedni, így akár egy évre vagy akár annál is több időre volt szüksége az első munkahelye megtalálásához. A kutatásban részt vevő Z, Y és X generáció tagjai egyaránt egyetértettek abban, hogy a legfiatalabbaknak a legkönnyebb állást találniuk, az ő számukra adott a legtöbb lehetőség.
Hol vannak jó lehetőségek?
Mennyit lehet keresni frissdiplomásként?
„A HR szakemberek és döntéshozók leginkább azt várják a pályakezdőktől, hogy megbízhatóak legyenek és nyitottak az új ismeretek megszerzésére. Jelentős tapasztalat hiányában nem elvárható, hogy mindenhez értsen a munkavállaló, ami a szakmájában felmerülhet, természetesen rengeteg újdonsággal fog találkozni. Ami ilyenkor fontos, hogy ezeket az új információkat és ingereket jól adaptálja, megfelelően tudja kezelni a felmerülő kihívásokat és általában képes legyen csapatban dolgozni”
Kapcsolódó cikkeink
Több fizikai munkát végző szakember érhető el a munkaerőpiacon
A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években…
Tovább olvasom >Kormányzati szigorítás a vendégmunkások foglalkoztatásában – mit hozhat az új rendelettervezet?
Orbán Viktor 18 évvel ezelőtti nyilatkozatában azt javasolta, hogy a…
Tovább olvasom >Ki fog majd dolgozni? A magyar munkaerő piac következő évei
A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Reziliencia fejlesztő tananyagokat publikált a Coca-Cola Magyarország #énjövőm platformja
A rugalmasság és alkalmazkodóképesség kulcsfontosságúak a munka világában és a…
Tovább olvasom >Az akadálymentesebb vásárlásért indítanak közös programot a GLAMOUR-napok szervezői és az Access4you
Magyarországon többszázezren élnek valamilyen fogyatékossággal, milliónyian közlekednek babakocsival, és még…
Tovább olvasom >K&H: a fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szó
A dolgozó fiatalok között tízből nyolcan számítanak arra, hogy a…
Tovább olvasom >