A mérnöki és a pénzügyi területekre keresik a legtöbb frissdiplomást a cégek

A legfiatalabbaknak a legkönnyebb állást találniuk
A Profession.hu 2022 végén végzett hazai kutatása szerint a frissdiplomások jelentős részét kitevő Z generációsok többségének álláskereséssel töltött ideje 1-3 hónap között mozgott, azonban egyharmaduk saját bevallása szerint nehezen tudott elhelyezkedni, így akár egy évre vagy akár annál is több időre volt szüksége az első munkahelye megtalálásához. A kutatásban részt vevő Z, Y és X generáció tagjai egyaránt egyetértettek abban, hogy a legfiatalabbaknak a legkönnyebb állást találniuk, az ő számukra adott a legtöbb lehetőség.
Hol vannak jó lehetőségek?
Mennyit lehet keresni frissdiplomásként?
„A HR szakemberek és döntéshozók leginkább azt várják a pályakezdőktől, hogy megbízhatóak legyenek és nyitottak az új ismeretek megszerzésére. Jelentős tapasztalat hiányában nem elvárható, hogy mindenhez értsen a munkavállaló, ami a szakmájában felmerülhet, természetesen rengeteg újdonsággal fog találkozni. Ami ilyenkor fontos, hogy ezeket az új információkat és ingereket jól adaptálja, megfelelően tudja kezelni a felmerülő kihívásokat és általában képes legyen csapatban dolgozni”
Kapcsolódó cikkeink
IWSR: Növekszik az alkoholmentes és funkcionális italok iránti kereslet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Háztartási élelmiszerpazarlás: a magyarok fejenként 65,5 kilót dobnak ki – és ezt átlagosan majdnem felével alábecsülik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében – megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pozitív fordulat: csökken az infláció által sújtott cégek aránya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

