A második negyedévben újra létszámot növelnek a hazai cégek
2023 második negyedévében a hazai munkáltatók 26%-a jelez előre bővülést jelenlegi munkaerő-állományában, miközben csökkentést 22%-uk tervez. Létszámnövelésre főként a nagyobb vállalatok körében kerülhet sor, az álláskeresők ebben az időszakban leginkább az energia és közmű, a pénzügy és ingatlan, valamint az IT-szektorokban számíthatnak élénk munkaerő-keresletre – derül ki a ManpowerGroup március közepén közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
A ManpowerGroup a világ 41 országában, több mint 41 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 510 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg második negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.
A munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) 2%-os átlagos értéket ért el, ami 10%ponttal magasabb az előző negyedéves értékénél, ugyanakkor 10%ponttal elmarad az egy évvel korábbi +12%-os szinttől.
– Két negyedévnyi visszaesést követően a hazai munkáltatók körében újra pozitív munkaerő-felvételi trendet mérünk a következő három hónapra – mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója. – A recessziós forgatókönyv lehetősége miatti óvatosság lassan oldódni látszik, a fordulat különösen a középső országrészben működő, valamint a 250 főnél nagyobb létszámot alkalmazó vállalatok körében tapasztalható.
Az egyes szektorokat vizsgálva szintén jelentős eltérések mutatkoznak. A legnagyobb felfutást az energia és közmű (NFM: +31%), a pénzügy és ingatlan (+19%), valamint az IT (+12%) szektorokban várják, de enyhe bővülésben a szállítmányozás, logisztika és autóipar (+6%) és a fogyasztási javak és szolgáltatások (+4%) szektorok is bíznak. Az alapanyag- és feldolgozóipar (–4%), a kommunikációs szolgáltatások (–4%), illetve az egészségügy és élettudományok (–6%) területén ugyanakkor további létszámleépítés valószínűsíthető.
//
A cikk a Trade magazin 2023/4. lapszámában olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
A hazai cégek közel harmada tervez létszámcsökkentést az első negyedévben
2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni…
Tovább olvasom >ManpowerGroup: a munkáltatók 30 százaléka keres új munkaerőt
A következő negyedévben a magyarországi munkáltatók 30 százaléka jelezte, hogy…
Tovább olvasom >A hazai cégek közel harmada tervez létszámbővítést a második negyedévben
A következő negyedévben a hazai munkáltatók 32 százaléka jelez előre…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Dreher vezérigazgatója a befogadó kultúra további erősítésére tett vállalást
Nemzetközi kutatások* bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók…
Tovább olvasom >NGM: létrejön a Fogyasztóvédelmi Civil Fórum – erősíti együttműködését a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar családok védelme…
Tovább olvasom >Megjelent a Magyar Konyha Top 150 Termelői Kalauza
Hazai kistermelőket, csúcsminőségű termékeiket – a húsok, gabonák, tejtermékek, szárnyasok…
Tovább olvasom >