A Mars talaján is megteremhet a rizs
A Mars talajában, úgy tűnik, megtalálható minden tápanyag, amely szükséges az emberiség legfontosabb élelmiszerének, a rizsnek a termesztéséhez – közölte Abhilash Ramachandran planetológus egy konferencián a ScienceNews jelentése szerint. A növénynek azonban némi segítségre van szüksége ahhoz, hogy túlélje a marsi talajban kimutatott, számára – és általában a növények számára – mérgező vegyi anyag, a perklorát jelenlétét.
A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.
A tudós kollégáival a Mojave sivatag bazaltjából előállított, marsi talajt imitáló földbe ültetett rizst nevelt. A „kontrollcsoportot” pedig a palántaföldbe és kettejük különböző kombinációiba ültetett palánták jelentették.
A mesterséges marsi talajban növekvő rizs hajtása vékonyabb, gyökerei pedig szálkásabbak voltak, mint a palántaföldben, illetve a különböző keveréktalajokban nevelt társaiké.
A kutatók a rizstermesztéssel perklorátot tartalmazó talajban is megpróbálkoztak egy vadrizsfajtát és két genetikai mutációval rendelkező fajtát alapul véve. A talaj kilogrammonkénti 3 gramm perklorát-koncentrációja közepette egyetlen rizsnövény sem nőtt, ám 1 grammos koncentráció esetén már a vadon élő fajta gyökeret eresztett, az egyik mutáns vonal pedig hajtást és gyökeret is növesztett. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a sikeres mutáns módosított SnRK1a génjének alakításával végül lehetségessé válhat egy, a Marson jellemző körülményeknek ellenálló rizsfajtát fejleszteni. //
Kapcsolódó cikkeink
A Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására
Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét…
Tovább olvasom >Nagy sikerrel zárt az idei Future Store (videóval)
A SIRHA Budapest 2024 kiállítás kísérő eseményeként idén is megrendezte…
Tovább olvasom >Nemzetközi nőnap – Hogyan támogathatják a vállalatok a nőket a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásában?
A nemzetközi nőnap kiváló lehetőséget teremt arra, hogy megvizsgáljuk, hogyan…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: 3,7%-on állt az infláció áprilisban
A várakozásunkat némileg alulmúlva, 3,7%-ra emelkedett az infláció éves üteme…
Tovább olvasom >Jégkrémtrendek 2024: új ízek, mentesek és vegánok, fogyasztáshoz igazított kiszerelések
A jó idővel érkezik a jégkrémek csúcsszezonja. Ebben a kategóriában…
Tovább olvasom >Rómába érkezett a Hungarian Food Business Program
Varsó és Bukarest után Róma városa adott otthont az Agrármarketing Centrum…
Tovább olvasom >