A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság után már mutatkoznak a fellendülés jelei, látszólag kezdünk visszatérni – ha csak részben is – a régi kerékvágásba. De vajon fenntartható-e a régi modell? Mit okozott, vagy éppen hozott számunkra ez a közel 7 év?

Az elmúlt időszak nagyon sok mindenre megtanított bennünket, leginkább a küzdésre, túlélésre, illetve megtapasztalhattuk, hogy mennyire tudunk együttműködni a kereskedelmi partnerekkel a megváltozott körülmények között. A megfelelő tervezés mellett is előfordul, hogy bizonyos tényezőkkel nem számolunk, hiszen rajtunk kívül álló, vagy előre egyáltalán nem prognosztizálható eseményről beszélünk. A válság, vagy az annak megélt időszak kényszerít rá bennünket, hogy a dolgok mélyére ássunk, tanuljunk a hibáinkból, gondolkodjunk el azon, hogy mit és hogyan kellene másképp. Mert másképp kell, paradigmaváltásra van szükség.

A konjunktúra definícióját jobban boncolgatva, a gazdasági fellendülés mellett valamely dolgok találkozását, a körülmények kedvező alakulását is jelentheti. Ahhoz, hogy ez ne csak véletlenszerű, eseti, hanem hosszútávon fenntartható kedvező változás legyen a felek számára, tudatos lépésekre van szükség. Ez az időszak nyújt lehetőséget az építkezésre, de leginkább az új alapok megalkotására. Az élelmiszerek terén kialakult árképzés például a válság idején működött, hiszen ez jelentette az előremenekülést, viszont egyértelmű, hogy ez csak rövidtávú megoldás volt. A fogyasztói bizalom erősödése is azt mutatja, hogy van okunk bizakodni, és – félretéve a sajátos magyar pesszimizmust – előremenekülés helyett előre gondolkodni, és ennek mentén lépéseket tenni. A negatív spirál helyett növekedési spirálra kell átállnunk a kereskedelmi környezetben is, hiszen a fogyasztás a gazdaság egyik legfőbb motorja. Szerencsére nagyon pozitív jelek mutatkoznak, növekszik a bizalom a fogyasztók, a kereskedelmi partnerek és a gyártók részéről, így én is bizakodó vagyok.