A Magyarország Tortája 2024. verseny döntősei – A nap képe
A Magyar Cukrász Ipartestület tizennyolcadik alkalommal hirdette meg az óriási népszerűségnek örvendő „Magyarország Tortája” versenyt. versenyt. Az első zsűrizési kör élőben, szakmai közönség előtt került megrendezésre a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon – íme a dőntőre kiválasztott torták.
A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület.
A nevezett torták vitrinekben voltak kiállítva, a szakmai közönség és a sajtó munkatársai is megtekinthették őket. A zsűrizés folyamán a versenyzők és a látogatók is láthatták, hallhatták a versenymunkák értékelését, a közönség a nézőtérről, kivetítő segítségével követhette az eseményt.
A 2024. évi verseny témaköre a „szuperélelmiszer” volt, a szervezők a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra kívánták felhívniu a figyelmet. Olyan új, kreatív tortákkal lehetett nevezni, melyek jellegzetes, meghatározó ízeit az alábbi alapanyagkosarakban felsorolt, „szuperélelmiszernek” számító hazai alapanyagok alkotják.
Az alábbi alapanyagkosarakból minimum két alapanyagot fel kellett használni:
• bogyós gyümölcsök: áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, szeder,
• gabonák, magvak: kendermag, lenmag, tönköly, köles,
• zöldségek: cékla, sütőtök, sárgarépa, édesburgonya,
• olajos magok: dió, mandula, tökmag, mogyoró.
Felhasználásra javasolt további alapanyagok voltak: homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé, zab.
A versenyre az ország minden területéről 31 torta nevezése érkezett.
A nevezők cukrászok kreativitását dicséri, hogy az összes kötelezően választható, illetve szinte mindegyik javasolt alapanyag szerepelt a nevezett tortákban, különböző kombinációkban. Különösen népszerű volt a cékla, a sárgarépa, a mák, a sütőtök, az áfonya és a dió felhasználása.
Kapcsolódó cikkeink
Fakír brownie – A nap képe
Tegnap mutattunk egy labirintus formájú tepsit, ami más sütnivalók mellett…
Tovább olvasom >A sercli öröme – A nap képe
Úgy vagyunk ezzel, mint a kenyér serclijével: többen szeretik a…
Tovább olvasom >A világ legkisebb faszenes grillsütője – A nap képe
A 28 × 15 cm méretű sütőfelülettel rendelkező hordozható szerkezet…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Utazási Irodák Szövetsége: ez állhat a csődbe ment UniTravel esete mögött
Negyven év működés után fizetésképtelenséget jelentett az UniTravel Kft., az…
Tovább olvasom >Lecsapott a vihar a magyarok kedvenc üdülőhelyére – sokkoló videó!
Rendkívüli vihar csapott le kedden délelőtt a horvátországi Splitre, percek…
Tovább olvasom >Kormányzati támogatással újranyílhat a Hévízi Tófürdő bezárt fürdőháza
Jelentős lépést tett a kormány a Hévízi Tófürdő jövője érdekében:…
Tovább olvasom >