A magyarok számára még a diéták is elképzelhetetlenek húsok nélkül
A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából. Az eredményekből látszik, hogy egyértelműen húsfogyasztó nemzetnek mondhatjuk magunkat.
A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.
A megkérdezettek 20%-a pontosan számon tartja a naponta bevitt kalóriamennyiséget, de a válaszadók több mint fele (55,6%) például odafigyel a megvásárolt húsáruk és készítmények zsírtartalmára is. A felmérésből az is kiderül, hogy legtöbben (16,4%) a cukrot iktatják ki étrendjükből, feltehetően a diabétesz vagy annak veszélye miatt.
A válaszadók csaknem 30%-a azt mondta, egészségügyi okok miatt választott speciális értendet vagy követ diétát, míg mintegy 15% a súlyproblémáira vezette vissza döntését. Egy kicsiny (2%), ám már jól látható kör viszont a környezet védelmével indokolja diétáját.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy húsfogyasztó nemzet vagyunk. A válaszadók majdnem 90%-a elmaradhatatlan alkotóelemként jelöli étrendjében a húsokat és feldolgozott hústermékeket. Így az talán nem mondható meglepőnek, hogy a fogyasztók 96%-a hetente többször – de köztük sokan (33%) akár naponta is – eszik húst. A hús kedveltsége még a diétázók körében is magas. Részletekre bontva; a válaszadók 63%-a bármilyen húst beépít diétájába.
A legkedveltebb a szárnyas és a sertéshús, népszerűségük immár hosszú évek óta kikezdhetetlen, ám érdekes adat mutatkozik a húspreferenciák terén. Míg a KSH 2013-as adataiból az derült ki, hogy a magyarországi halfogyasztás jóval az európai átlag alatt van, a Pápai Hús kutatása már figyelemre méltó változásra mutat rá. A kérdésekre válaszolóknak ugyanis majdnem harmada (29,5%) halat fogyaszt a leggyakrabban.
Igencsak figyelemreméltó eredmény, hogy hiába az utóbbi években rendkívül árérzékeny kereskedelmi környezet, 10-ből 9 fogyasztó (93,7%) hajlandó a magasabb jobb minőségű húsért, akár többet is kiadni. Fontos igénynek mutatkozik azonban a megbízhatóság. 70,8% ugyanis alkalmanként, s csak akkor hajlandó ezt a magasabb összeget kifizetni, ha megbízható a termék termelői háttere. //
Kapcsolódó cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >NGM: a kormány azon dolgozik, hogy megerősítse a hazai ipart, melyet a német gazdaság válságos állapota fékez
A kormány azon dolgozik, hogy megerősítse a hazai ipart, melyet…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >