A Magyar Ízek Utcája idei tematikája a gabona köré épül

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 10. 10:06

A Magyar Pékszövetség hagyományaihoz híven, tizenegyedik alkalommal rendezte meg Kenyérversenyét. Az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyér első helyezettjével és az Innovatív kategória győztes termékével, valamint a gyártókkal a Parlamentben megrendezett ünnepélyes díjátadón találkozhatott először a közönség. Hamarosan pedig nyit a Magyar Ízek Utcája is.

fotó: Magyar Ízek Utcája

A Magyar Pékszövetség Kenyérversenyéről

Az idei év viszontagságos körülményei ellenére a hazai pékségek félszáz terméket mutattak be a Magyar Pékszövetség rendhagyó versenyén. A megmérettetésre bármilyen sütőipari vállalkozás nevezhetett, függetlenül attól, hogy tagja-e a szervezetnek. Idén három kategóriában várták a termékeket. A kétfordulós zsűrizés során az ítészek körültekintően vizsgálták a kenyereket és péksüteményeket, betartva a Magyar Élelmiszerkönyv szigorú szabályrendszerét. Az első körös, ötfős előzsűrizés után 18 kenyér és 7 sétáló sütemény került behívásra a második körös bírálatra, ahol a sajtó munkatársai is megkóstolhatták a versenytermékeket. Az ítészek azokra a minőségi jegyekre fókuszáltak, amelyek meghatározzák egy termék karakterét. Mustra alá vették a péktermékek illatát, ízét, megvizsgálták a kenyerek héjazatát, bélzetét és nem utolsó sorban szemügyre vették a külalakot. Ezek a szempontok markánsan meghatározzák és befolyásolják az élvezeti értéket és minőséget. 

A Magyar Ízek Utcája

A Magyar Ízek Utcájának Védegylete tárt karokkal és gőzölgő ételkülönlegességekkel nyitja meg kapuit 2022-ben is a Vártkert Bazár előtt. Az ország legnagyobb gasztronómiai rendezvénye a Szent István Nap programjai közé tartozik, és 10:00 órától 18:00-ig biztosítja a kulináris kalandokat az ünneplő közönség számára. 

Időpont: Augusztus 19-21. 10:00-18:00
Helyszín: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6. (Várkert Bazár előtt)
Részvétel: Ingyenes
Maszkviselés: Nem kötelező
Védettségi igazolvány: Nem szükséges 

Kapcsolódó cikkeink