A magyar húsipar szolidaritást kér a várható német sertésdömping ellen
A Magyar Húsiparosok Szövetsége arra kéri a kiskereskedelmi láncokat, hogy ne vásároljanak és értékesítsenek irreálisan alacsony áron sertéshúst, akkor sem, ha dömpingáron jelenik meg a német sertéshús az európai piacon a sertéspestis miatt – közölte a szövetség az MTI-vel csütörtökön, miután bejelentették, hogy ASP-vel fertőzött vaddisznót találtak Németországban.
A szövetség közleményében kifejti: a vírus megjelenése az Európai Unió legnagyobb sertéshús-előállító országában várhatóan jelentős piaci zavarokat okoz rövid időn belül az Unió sertéshúspiacán.
A korábbi gyakorlat alkalmazását feltételezve várható, hogy a legtöbb EU-n kívüli ország megtiltja a német sertéshús importját, melynek eredményeként Németországban ideiglenes túlkínálat alakulhat ki. Valószínűsíthető, hogy a német vágóhidak a beragadó húskészleteik minél nagyobb részét a saját piacaikon kívül próbálják majd elhelyezni, és ennek keretei között szinte „bármilyen áron” a magyar kiskereskedelmi láncok felé is értékesítési ajánlatokat fognak tenni – írták.
„A sertéságazat szereplői és azon belül a Magyar Húsiparosok Szövetsége nevében arra kérjük a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncok képviselőit, hogy a várhatóan kialakuló rendkívüli piaci helyzettel ne éljenek vissza. Kérjük, hogy a rövidtávú profitmaximalizálás helyett a hosszú távú, biztonságos hazai ellátás érdekét helyezzék előtérbe, és ne vásároljanak és értékesítsenek irreálisan alacsony, a termelési költségeket nem fedező árú külföldi sertéshúst” – áll a közleményben.
Az irreális ár a szövetség szerint a nemzetközi szinten is versenyképes gazdálkodókat lehetetlenítené el, akik az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtottak végre. A hús áresése miatt a sertéstenyésztők jelentős része kilátástalan helyzetbe kerülne.
Az agrárminiszter ugyancsak csütörtökön a magyar sertéshús beszerzésének fenntartására hívta fel a kereskedelmi láncokat a sertéspestis németországi megjelenését követően.
Nagy István szerint ebben a helyzetben a következő hetekben, hónapokban a kereskedelmi szektor szereplőinek partnerséget kell vállalniuk a magyar sertéságazattal és húsiparral.
A kereskedelmi láncokat az agrárminiszter határozottan arra kérte, hogy emlékezve a tavaszi időszak megpróbáltatásaira, őrizzék meg magyar beszállítói kapcsolataikat, amelyeket jogosan és büszkén hirdettek az elmúlt időszakban, és részesítsék előnyben a kiváló minőségű magyar sertéshúst beszerzéseik során.
Julia Klöckner német agrárminiszter csütörtökön erősítette meg az afrikai sertéspestis (ASP) németországi megjelenését a vaddisznó-állományban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2025-ben az AgeCore kereskedelmi szövetséghez csatlakozik a Kaufland
A Kaufland német kiskereskedelmi lánc 2025. január 1-jei hatállyal csatlakozik…
Tovább olvasom >Javult a GfK augusztusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe
Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató…
Tovább olvasom >Átvételi pontokat tesztel a Rossmann Németországban
Átvételi pontokat kínál a jövőben az online rendelések számára a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >