A magyar fiatalok még mindig hamisított terméket vásárolnak és kalóztartalmakat fogyasztanak

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 06. 08. 08:31

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala új felmérése a fiatalok világjárvány utáni, a szellemitulajdon-jogok megsértésével kapcsolatos magatartásáról

  • A megkérdezett, 15 és 24 év közötti európaiak több mint fele (52%) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt az interneten, akár szándékosan, akár véletlenül, egyharmaduk (33%) pedig azt állította, hogy illegális forrásokból fért hozzá digitális tartalmakhoz
  • Azok közül, akik ezt szándékosan tették, 37 százalék vásárolt hamisított terméket és 21 százalék vett igénybe, játszott vagy töltött le, illetve közvetített illegális forrásból származó tartalmat
  • Magyarországon a fiatalok 37 százaléka vásárolt szándékosan hamisított terméket és 17 százalék töltött le tudatosan kalóztartalmat.
  • Ugyanakkor a fiatal európaiak 60 százaléka állította, hogy inkább legális forrásból kíván hozzáférni a digitális tartalmakhoz, szemben a 2019-ben tapasztalt 50 százalékos aránnyal. Magyarországon ez az arány a fiatalok körében 65 százalék
  • A hamisítványvásárlás és a digitális kalózkodás fő kiváltó okai továbbra is az ár és a termékek elérhetősége, de a társaság és a társadalom véleménye is egyre meghatározóbb faktor
  • A kiberfenyegetések, a kibercsalás és a környezeti hatások azonban visszatartó erővel bírnak a hamisított vagy kalóztermékek fogyasztása terén

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) bemutatta az Intellectual Property and Youth Scoreboard (Eredménytábla az ifjúság szellemi tulajdonhoz fűződő viszonyáról) 2022-es kiadását. A felmérés naprakész információt ad a fiatalok világjárvány utáni, a szellemitulajdon-jogok megsértésével kapcsolatos magatartásáról, és a hamisított áruk vásárlásának és a kalóztartalmak elérésének tendenciáit értékeli a fiatalok körében 2016 óta.

A megkérdezett európai fiatalok több mint fele (52%) vásárolt szándékosan vagy véletlenül az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket az interneten, egyharmaduk (33%) pedig fogyasztott illegális online tartalmat.

Hamisítványok vásárlása

A világjárvány utáni helyzetet nézve az új felmérés megerősítette, hogy az európai fiatalok 37 százaléka vásárolt szándékosan legalább egy hamisított terméket, ami jelentős növekedést jelent a korábbi eredményekhez képest (2019-ben ez az arány 14% volt). Ez az eredmény országonként jelentősen eltér, a legmagasabb Görögországban (62%), a legalacsonyabb pedig Csehországban (24%).

A magyar 15 és 24 év közötti fiatalok által leggyakrabban szándékosan vásárolt hamisított termékek a ruhák és kiegészítők (14%), ezeket követik a lábbelik (13%), az elektronikus eszközök (11%), valamint a higiéniai, kozmetikai és testápoló termékek és az illatszerek (11%). Ezek az arányok tökéletesen tükrözik az európai tendenciákat.

Sokan azért vásárolnak hamisítványokat, mert félrevezetik őket: a hamisított termékeket nem szándékosan vásárló európaiak aránya szintén 37 százalékot tesz ki*, és a válaszadók elismerték, hogy nehézséget okoz számukra az eredeti és a hamisítványok megkülönböztetése. 48 százalék nem vásárolt ilyen termékeket, vagy nem tud róla.

Online kalózkodás

Ami a digitális tartalmakat illeti, a legális forrásokból származó tartalmak egyre nagyobb teret nyernek a fiatalabb generációk körében. 60 százalék azt állította, hogy az elmúlt évben nem használt, játszott vagy töltött le, illetve nem közvetített illegális forrásból származó tartalmakat, szemben a 2019. évi 51 százalékkal és a 2016. évi 40 százalékkal, ami igazolja a csökkenő tendenciát.

A szándékos kalózkodás azonban továbbra is stabilan tartja magát: a fiatal fogyasztók 21 százaléka elismerte, hogy az elmúlt 12 hónapban tudatosan fogyasztott kalóztartalmat. A magyar fiatalok jelentős része azonban félrevezetés áldozata: 12 százalék véletlenül fért hozzá kalóztartalmakhoz, 7 százalék pedig nem tudja, hogy tett-e ilyesmit. A főként erre a célra szolgáló weboldalakról, alkalmazásokból és közösségimédia-csatornákról elért kalóztartalmak fő típusai a filmek (75%) és a televíziós sorozatok (62%), a számítógépes programok (61%) és a zeneszámok (40%) voltak.

„Az IP and Youth Scoreboard az ifjúság európai éve keretében kiadott harmadik kiadása megerősíti a korábban azonosított tendenciákat, és szélesebb körű betekintést nyújt a fiatalok véleményébe és hozzáállásába. Egy olyan időszakban, amikor az e-kereskedelem és a digitális fogyasztás jelentősen növekszik, a hamisított áruk szándékos és nem szándékos vásárlásának fokozódása aggasztó tendencia. Ami a kalózkodást illeti, az annak ellenére sem csökken, hogy a fiatal fogyasztók egyre inkább a legális forrásokból származó tartalmakat részesítik előnyben. Ez az új elemzés értékes eszközként segíti az érdekelt feleket, a szakpolitikai döntéshozókat, valamint az oktatókat és a civil társadalmi szervezeteket abban, hogy a fiatal polgárok és fogyasztók megalapozott döntéseinek támogatása érdekében figyelemfelkeltő kezdeményezéseket alakítsanak ki – mondta Christian Archambeau, az EUIPO ügyvezető igazgatója.

A hamisítványok vásárlásának és a kalóztartalmak fogyasztásának fő mozgatórugói

Míg a hamisított termékek szándékos vásárlásának és a kalóztartalmakhoz való szándékos hozzáférésnek továbbra is az ár és az elérhetőséga fő oka, a társadalom hatása – például a család, a barátok vagy az ismerősök viselkedése – is növekszik.

Egyéb tényezők közé tartozik az, hogy a fogyasztót nem érdekli a termék hamis – vagy a tartalom forrásának illegális – eredete, nem észlel különbséget az eredeti és a hamisított termék között, illetve könnyebbnek találja a hamisított termék megtalálását vagy megrendelését az interneten. Minden tizedik válaszadó véleményvezérek vagy híres emberek ajánlásait is említette.

Kapcsolódó cikkeink