A legtöbb üzlet kinyit a Húsvét előtti vasárnap

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 03. 18. 11:55

Alig lépett életbe a vasárnapi boltzár, március 29-én szinte minden, egyébként korlátozás alá eső üzlet kinyit – írja a hvg.hu.. Erre ugyanis egy évben ötször lehetőséget ad a törvény, melyből az üzletláncok négyet a karácsonyi bevásárlás rohamára tartogatnak, így csupán egy vasárnap marad.

bolt-polc

A Tesco már a húsvét előtti utolsó vasárnap, azaz március 29-én elhasználja ezt az egyetlen lehetőségét, méghozzá valamennyi – több, mint 200 – üzletére kiterjedően.

A 13 áruházat működtető Metro is hasonlóan jár el, az adventi nyitva tartásról ugyanakkor nem nyilatkoztak. A német hátterű, Magyarországon 1993 óta jelen levő vállalat kedvét még jobban elvette a kormányoldal azzal a kedden megszavazott módosítóval, mellyel a vasárnapi nyitva tartást azoknak a vállalkozásoknak is megtiltják, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet – a Metro éppen ilyen.

Másképp gondolkodik azonban az Auchan menedzsmentje, a francia hátterű lánc a helyi vásárlási szokások és igények alapján osztja szét a vasárnapi lehetőségeket a 19 áruház között. A húsvét előtti vasárnapon a debreceni, a fóti, a székesfehérvári, valamit a miskolci, József Attila utcában található Auchan lesz nyitva, a többi nem. Anyák napján, azaz május 3-án a budakalászi Auchan várja az embereket, az elmúlt évek tapasztalataira alapozva pedig a dunakeszi áruház május 10-én használja ki a lehetőséget. Utóbbit azzal indokolták, hogy sokan ebben az időszakban vásárolnak be a nyaralásra. A Sziget fesztiválozóira a közelben levő Auchan Aquincum hajt, vagyis azon a nyári hétvégén tart majd nyitva ez az egység. A csömöri és a soroksári áruházban viszont a tanévkezdéstől várják a nagy forgalmat, augusztus utolsó vasárnapján.
Az adventi időszakban pedig 3 áruház –a budaörsi, a maglódi és a szegedi – is kinyit, egy ötödik hétvégén is.

Az IKEA teljesen a karácsonyi időszakra koncentrál, a karácsonyt megelőző öt vasárnapon lesznek nyitva a svéd cég áruházai.

A Spar amúgy a másik kárvallottja a vasárnapi boltzáras törvény élesedése után három nappal, kedden elfogadott módosítónak: a töltőállomásokon működő, de üzemanyagot nem áruló boltokra – az OMV-kutakon jelen levő Spar ilyen – kiterjed a tiltás.
A Sparnál az Auchanhoz hasonlóan a négy adventi vasárnapon egységes lesz a nyitva tartás, de az ötödik felhasználható vasárnapot a helyi igényekhez igazodva határozzák meg a több mint 400 bolttal működő láncnál. Ezzel kapcsolatban csak annyit közöltek, hogy az elmúlt évek forgalmai adatai és a vásárlószám alapján a boltok vezetői és az áruházlánc értékesítési osztálya döntötte el, hogy az egyes üzletek melyik vasárnap lesznek nyitva.

A CBA-nál sem egységesen döntöttek, a franchise tagjai szabadon határozzák majd meg, hogy mikor nyitnak ki, így általános érvényű szabályra ott sem számíthatnak a vásárlók, mindenkinek helyben kell majd tájékozódnia. Egyébként a CBA-hoz tartozó franchise-partnerek közül vélhetően nem egyre igaz, hogy amikor csak akar, nyitva lehet vasárnaponként. A törvény ugyanis azoknak a vállalkozásoknak engedi a nyitva tartást a hét utolsó napján, amelyeknek az eladótere 200 négyzetméter alatt marad, és a vállalkozásban legalább 20 százalékos részesedéssel bíró tulajdonos, illetve családtagja dolgozik aznap. (Mellettük lehetnek alkalmazottak, egy tulajdonosra négy alkalmazott juthat.) A CBA pedig franchise-rendszerben épül fel, sok boltnak külön tulajdonosa van, csak a cégéren van CBA.

A Penny Market a hvg.hu megkeresésére röviden csak annyit közölt, hogy a nyitva tartásról a cég honlapján tájékozódhatnak a vásárlók. Ez nyilván csak később lesz igaz, mert cikkünk megjelenésekor a vasárnapi plusz nyitva tartásról még semmilyen információ nem volt elérhető.

A Manna-Roni cégcsoportnak 25 boltja van a fővárosban, ezek a négy egymást követő adventi vasárnapokon biztosan nyitva lesznek, az ötödik szabadon felhasználható vasárnapról azonban még nem döntöttek, de az biztos, ígérik, hogy egységes döntés születik majd az üzletek nyitva tartásáról. A Manna-Roni-csoportnak amúgy nagyon betette a kaput a vasárnapi boltzár, a Budapesten 25 üzletet fenntartó csoportnak mindösszesen 9 egysége lehet nyitva vasárnaponként, és elmondásuk szerint a vasárnapi és éjszakai nyitva tartást korlátozó törvény miatt a dolgozók negyedét, 75 embert el kell küldeniük.

A DrogerieMarkt (DM) ugyan külön munkacsoportot hozott létre a helyzet kezelésére (256 üzletük közül mindössze 10 nyithat ki egész évben vasárnap), de egyelőre nem tudják, mikor használják fel az öt lehetőséget. A Media Marktnál is gondolkodnak még a nyerő stratégián, egyelőre nem született döntés a vasárnapokról. Az Aldi nem kívánt nyilatkozni az ügyben, a Lidltől a cikk megjelenéséig a HVG nem kapott választ, a Reál és a Coop üzletláncok pedig elérhetetlennek bizonyultak. (hvg.hu)

Kapcsolódó cikkeink