A Közös Agrárpolitika egyszerűsítéséről tárgyaltak Brüsszelben

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 17. 11:37

A Közös Agrárpolitika (KAP) egyszerűsítéséről, a vonatkozó jogszabályok jelentős csökkentéséről tárgyalt Brüsszelben az unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsa – mondta Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az ülést követően.

buza2

A tárca keddi tájékoztatása szerint az egyszerűsítések elsősorban az ellenőrzések rendszerét, a termeléshez kötött támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a zöldítést érintik majd.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a gazdáknak a legtöbb nehézséget a zöldítésre vonatkozó új rendelkezések végrehajtása okozza. Sok esetben logikátlannak tűnik az uniós szabályozás, így például nehezen indokolható, hogy ugyanazon vegetáció miért éppen 20 méter szélességig tekinthető ökológiai jelentőségűnek, és afelett miért nem.

Czerván György hozzátette: ezen a példán kívül számos más esetben is igény lenne a szabályok egyszerűsítésére, nemcsak a közvetlen kifizetések, hanem az egységes közös piacszervezés és a vidékfejlesztés esetében is.

Magyarország az ülésen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogszabály-változtatásoknak valódi egyszerűsítést, könnyítést kell jelenteniük, mind a gazdáknak, mind az állami adminisztrációnak.

A közlemény szerint Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos kiemelte, hogy a következő hónapokban újabb egyszerűsítési javaslatokat tesz majd, a vonatkozó uniós jogszabályok száma jelentősen csökkenhet. Az ülésen a biztos ismertette az egyes termékpályák aktuális piaci helyzetét, különös tekintettel a tej- és sertéságazatra. Aláhúzta, hogy a piaci zavarok enyhítésére nemrégiben elfogadott, 500 millió euró összértékű uniós csomag csak később fogja pozitív hatásait kifejteni.

A tájékoztatás szerint Czerván György több kollégájával egyetértve üdvözölte a Bizottság eddig erőfeszítéseit, azonban hangsúlyozta, hogy további intézkedések szükségesek a piaci egyensúly megteremtése érdekében. A sertés magántárolási támogatás javaslatát a Bizottság december 2-án szavazásra bocsátja.

Magyarországgal együtt számos tagállam támogatta Belgium kérését, hogy a Bizottság aktív intézkedésekkel segítse azon sertéstermékek oroszországi exportjának újraindulását, melyek importját kizárólag állategészségügyi okokból függesztette fel az orosz fél. A Bizottság ígéretet tett arra, hogy mind technikai, mind politikai szinten igyekszik megoldást találni a problémára, és ebből a célból magas szintű kapcsolatfelvételt tervez az orosz féllel – olvasható a tárca közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink