A közlekedési lámpajelzéseket imitáló ökocímke az étlapokon vegetáriánus választásra ösztönözhet
Egy új tanulmány szerint egy az ételrendelő applikációkban elhelyezhető, az egyes ételek környezetbarát jellegét mutató „közlekedési lámpás rendszer” a vegetáriánus fogások irányába terelheti a vásárlókat.
A Bristoli Egyetem által végzett vizsgálatban 1399 felnőtt közül, akiknek marhahúsos, csirkés és vegetáriánus burritóból álló menüket kínáltak, 5%-kal többen választották a húsmentes opciót, ha a menühöz ökocímke is tartozott.
A kutatásban három menüt kínáltak fel a résztvevőknek, amelyek mindegyikében rendelhető ételeknél szerepeltek információk az árról, a kalóriamennyiségről és a felhasznált fűszerekről, illetve feltüntetésre került a Fairtrade-logó is. Az egyik menüben a vegetáriánus burrito mellett ott állt a „legnépszerűbb” felirat is, egy másikban pedig az egyes opciók környezetbarát jellegét mutató, a közlekedési lámpajelzéseket imitáló ökocímke, amelyen a húsmentes fogás kapta a legmagasabb pontszámot.
A társadalmi felelősségre nem apelláló vagy ökocímkét nem tartalmazó menüt kérők egyharmada választotta a marhahúsos opciót, míg az ökocímkés menüből választók esetében ez az arány 16%-ra csökkent.
A vegetáriánus burritót választók esetében a társadalmi felelősség érzésének felébresztésével ennek nőtt a valószínűsége, az ökocímkés menüvel pedig még inkább.
A Bristoli Egyetem pszichológiai tudományok kutatója és a tanulmány vezető szerzője, Katie De-loyde elmondása szerint a címke azon résztvevők körében volt a leghatékonyabb, akik azt állították, hogy a fenntartható viselkedés szempontjából már eleve motiváltak.
Elmondta: „Az ökocímke feltüntetése az étlapokon növelte a fenntarthatóbb élelmiszerek iránti érdeklődést. A résztvevők pozitívan álltak az ökocímkéhez, 90%-uk támogatta az ötletet.
Dr. Olivia Maynard társszerző hozzátette: „Bár elengedhetetlenek az ökocímkézéssel kapcsolatos további kutatások, a jövőbeni szakpolitikának érdemes lehet megfontolnia az ökocímke kötelező bevezetését, ezzel is segítve a globális éghajlat-változás mérséklésével kapcsolatos célok elérését.”
Kapcsolódó cikkeink
Tudatosabb borfogyasztók lettek a fiatalok
Az alkalmi, élményalapú borfogyasztás jelentős növekedését mutatta ki a 18–40…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be,…
Tovább olvasom >Fejlesztésben látják a jövőt a hazai KKV-k
A cégek döntő többsége vágyik rá, és tervez a technológiai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >