A közétkeztetés nem tömegétkeztetés
A közétkeztetés nem tömegétkeztetés, nem azt jelenti, hogy valamilyen táplálékot juttatunk el a gyerekeknek, a kórházaknak, vagy a munkahelyeknek, hanem azt, hogy minőségi ételekhez juthassanak hozzá megfizethető áron – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára pénteken, Budaörsön.

Minőségi ételekre van szükség a közétkeztetésben
Tuzson Bence a Közétkeztetési szakácsverseny 2020-2021 elődöntőit lezáró sajtótájékoztatón arról beszélt, fontos, hogy legyenek olyan események, amelyek a közétkeztetés minőségét képesek javítani.
Fontos az egészséges étkezés, fontos, hogy a gyermekeink finom ételeket kapjanak, és olyanokat, amelyektől egészséges felnőtté válnak – tette hozzá az államtitkár.
Hasznosak az ilyen versenyek, mert gyarapítják a minőségi ételek elkészítéséhez szükséges tudást, és a résztvevők jobb ételeket tudnak majd készíteni – mondta.
Az államtitkár közölte: tíz évvel ezelőtt 28 milliárd forintot költött a magyar kormány közétkeztetésre, ma ez 87,5 milliárd forint. Hozzátette, az állami támogatás segítségével a gyermekek, az óvodások zöme, az iskolások jelentős része már ingyen juthat közétkeztetéshez.
Még két tennivalója van a kormányzatnak – folytatta -, el kell érni, hogy több magyar alapanyagot használjanak fel a közétkeztetésben, valamint támogatni kell a magyar gazdákat abban, hogy folyamatosan jó termékeket tudjanak szállítani, mert az ellátásbiztonság is fontos.
Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke, a rendezvény szakmai védnöke elmondta: a hivatal a termőföldtől az asztalig kíséri végig a magyar termékeket, amelyek jó minőségűek és biztonságosak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A KÖZSZÖV első 25 éve
Megalapításának 25. évfordulóját ünnepli idén a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos…
Tovább olvasom >Mi a bioélelmiszerek realitása a közétkeztetésben?
A Magyar Biokultúra Szövetség a bioélelmiszerek közétkeztetésbe kerüléséért indított aláírásgyűjtése…
Tovább olvasom >Tiltólistára tenné a felvágottakat, alkoholt, cukros italokat a belga egészségügyi tanács új étrendi ajánlásában
A belga Legfelsőbb Egészségügyi Tanács új, 17 pontos étrendi ajánlást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >