A környezetvédelem és a digitalizáció a legjelentősebb kihívás

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 03. 27. 10:24

November 13–15. között rendezték meg a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség (KOZMOS) 2019-es konferenciáját. A rendezvényen a szegmensben tevékenykedő vállalkozásokat leginkább érintő kérdések kerültek napirendre, a jelenlévők az izgalmas előadások által a szabályozások változásaiba, a legfrissebb trendekbe, valamint az iparág előtt álló kihívásokba is betekintést nyerhettek. Erről és az iparág előtt álló kihívásokról kérdeztük Murányi Istvánt, a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség főtitkárát.

 Milyen múltra tekint vissza a konferencia, mennyit és miben változott a kezdetek óta?

Murányi István
főtitkár
KOZMOS

– A konferenciánk több mint 10 éve nyújt lehetőséget a kozmetikumokkal és háztartási vegyipari termékekkel foglalkozó cégek, hatóságok, minisztériumok, médiumok és intézmények számára informálódásra és kapcsolatépítésre. Minden évben az iparágat aktuálisan leginkább foglalkoztató témák kerülnek terítékre, a 2019-es rendezvény egyik újdonsága az volt, hogy kettő helyett már három napon keresztül fogadtuk az érdeklődőket, illetve két külföldi előadó – egyikük a Cosmetics Europe-tól, másikuk pedig a brit szövetségtől, a CTPA-tól érkezett – is színesítette a programot a legelső napon. A tagcégeink szép számmal képviseltették magukat a konferencián, de szokásosan számos vendég csatlakozott a KOZMOS berkein kívülről is.

Milyen tematika mentén rendezték meg az idei konferenciát?

– Az első napot a kozmetikai állítások alátámasztásának szenteltük, egyrészt azért, mert az európai szövetség, a Cosmetics Europe kiadta az ezzel kapcsolatos útmutatójának legújabb változatát, másrészt a kozmetikai állítások megfelelően megalapozott indoklása egyre fontosabb. A második napon a kozmetikumok kerültek górcső alá, délelőtt a velük kapcsolatos szabályozások változásait taglaltuk az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársainak közreműködésével, későbbi előadásokon a KOZMOS szakemberei értekeztek a digitalizáció és a csomagolás terén jelentkező kihívásokról, de izgalmas fejtegetéseket hallhattak a résztvevők a Nielsen, a L’Oréal, valamint a Procter&Gamble előadóitól is.

A harmadik napon a háztartási vegyi áruk szegmensében napirenden lévő jelentős kérdések voltak középpontban, úgymint a REACH és CLP aktualitások, a CLP bejelentkezés hazai vonatkozásai, illetve a biocidok. Az NNK szakembereinek expozéi után az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat (ETTSZ) munkatársa vette át a mikrofont, majd a napot és egyúttal a konferenciát is az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szolgálatvezetőjének előadása zárta a legújabb tűzvédelmi szabályozásokról.

Milyen új tendenciák figyelhetők meg a kozmetikai és háztartási vegyiparban, illetve milyen új kihívások előtt állnak a cégek?

– Évek óta tart a piac bővülése, főleg a fizetőképes kereslet javulása miatt, de Magyarország még mindig el van maradva az európai fogyasztási átlagtól, így a kozmetikai és a háztartásvegyipari piacban még van fejlődési potenciál. Egy másik érdekes megállapítás az, hogy mindkét iparágban kiemelten fontossá váltak a promóciók az értékesítésben. Az ellenőrző hatóságoktól érkező visszajelzések alapján azt mondhatjuk, hogy jogszabálykövetés terén egyre jobban teljesít szektor, emellett az egészségügyi és környezetvédelmi követelményeknek is nagymértékben megfelelnek a termékek, volt olyan ellenőrzés, ahol konkrétan nem találtak hibás terméket. Azonban a környezetvédelem, azon belül pedig elsősorban a műanyag hulladékok kezelésének a kérdése továbbra is kihívást tartogat a vállalatok számára, és digitalizáció terén is jelentős fejlesztésekre van szükség és igény.

Miként tudnak reagálni ezekre a kihívásokra a vállalatok?

– Azt látjuk, hogy a cégek kiemelt figyelmet fordítanak ezekre a területekre, mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek a piac és a szabályozások elvárásainak. Tudják, hogy ez a jövőbeli sikeres működésük záloga, és lehetőségeikhez mérten folyamatos fejlesztéseket hajtanak végre. A környezetvédelmi témában több fontos önkéntes vállalásban vesznek részt a cégek, többek között sokan csatlakoztak az Európai Bizottság műanyag csomagolási projektjéhez, amiben a cél az, hogy a csomagolások teljesen visszaválthatók, újrahasznosíthatók vagy feldolgozhatók legyenek. Megjelent az Európai Mosószer Szövetség (A.I.S.E.) fenntartható fejlődéssel kapcsolatos Kartájának a körforgásos gazdasági modellhez igazított módosítása, amely most már a termékek egész életciklusát veszi figyelembe. Aki a Karta logóját szeretné használni, annak komoly audit során kell igazolnia, hogy ezeknek a kritériumoknak megfelel. A digitalizáció egyre nagyobb kihívás a cégeknek és fogyasztói igény is egyben: egyrészt egyre több mobilapplikáció segít a vásárlási folyamatokban, másrészt fontos biztonsági információk érhetők el általuk, ami szintén segít abban, hogy a számunkra legmegfelelőbb termékkel térjünk haza.

Milyen új trendek figyelhetők meg ebben a két szegmensben?

– Napjainkban számos újdonság jelenik meg a piacon. Kozmetikumok terén látványos a speciális termékek előretörése, például a hajtőspray eladása növekszik erőteljesen, a háztartási vegyi áruk között pedig a mosógélkapszulák térnyerése figyelhető meg. De mindkét szegmensre jellemző a természetességre való törekvés, a biotermékek hódítása töretlenül zajlik.

Mennyire erős a piac szereplőinek a beruházási hajlandósága?

– Azt mondhatom, hogy kiemelkedő, főként a háztartási-vegyi szektorban. Legnagyobb cégeinknél folyamatos a beruházás, és legtöbbjük olyan üzemegységgel rendelkezik, amely Magyarországon kívülre, sőt, még Európán túlra is állít elő termékeket, illetve olyan automatizációs megoldásokat alkalmaz, ami válasz lehet a munkaerőhiány problémájának megoldására, ami ebben az iparágban is megfigyelhető. Folyamatosak a beruházások és a fejlesztések a kisebb cégeknél is, innováció nélkül ma már nem lehet tartósan a piacon maradni.

Milyen változások várhatók a 2020-as évben, amelyek hatással lesznek a szegmens működésére?

– Ez az év több újdonságot fog hozni, tavaly év végén elkezdte a munkáját az új Európai Bizottság, ami értelemszerűen új célokat tűzött ki maga elé, például a digitalizáció és a környezetvédelem kapott az eddigieknél nagyobb hangsúlyt. A műanyag csomagolások, mikroműanyagok terén a cégek már korábban is jelentős vállalásokat tettek, ez most több határidő bekövetkezte miatt még jelentősebb téma lesz. A kozmetikumok esetében tavaly változás történt az állítások értelmezésében, úgy vélem, hogy ez ebben az évben is fontos szerepet tölt majd be, ugyanúgy, mint a bio- és természetes termékek kérdésköre. Nagyon szeretnénk, ha idén el tudnánk érni azt, hogy a mosószereknél az egységárképzés mosási szám alapú legyen.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink