A kormány támogatja a családi gazdaságok gabonatárolóinak építését

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 05. 11:18

A kormány támogatja a kis és közepes családi gazdaságok gabonatárolóinak építését, mivel csökkenteni szeretné piaci kitettségüket – mondta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár pénteken a Jászkarajenői Mezőgazdasági Zrt. újonnan épült szemestermény-tároló és -tisztító üzemének átadásán.

buza

Az államtitkárság tájékoztatása szerint Kis Miklós Zsolt aláhúzta: a kisebb gazdaságok megfelelő tároló, valamint korszerű, energiahatékony szárítókapacitások nélkül azonnali eladási kényszerben vannak, így fokozottabban kitettek a kedvezőtlen piaci hatásoknak. Ezért ösztönzik a családi gazdaságok együttműködését maximum 5000 tonna tárolókapacitású új terménytárolók, szárítók és tisztítók építésére, illetve a meglévők technológiai fejlesztésére – tette hozzá.

A közlemény szerint a támogatás lehet vissza nem térítendő juttatás, kamattámogatás az alaptámogatás maximum 10 százalékáig, de bizonyos beruházások esetében előleg is igénybe vehető. A fiatal mezőgazdasági termelők is pályázhatnak, fontos előírás, hogy a pályázatot megelőző évben a gazdaság árbevételének legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből származzon.

Az 50 millió forintot meghaladó beruházások esetén részletes üzleti tervet kell benyújtaniuk a pályázóknak.

Az egy projektre igényelhető maximális támogatási összeg egyéni beruházások esetén 645 ezer euró (mintegy 190 millió forint), kollektív beruházások esetén pedig 3,2 millió euró.

Az alaptámogatás mértéke – a közép-magyarországi régió kivételével – 50 százalékos. Fiatal mezőgazdasági termelők és kollektív beruházások esetén az alaptámogatás mellé plusz 10 százalékos támogatási többlet is jár – olvasható a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink