A kormány határozott a tejágazat átfogó intézkedési tervéről
A kormány határozott a tejágazat átfogó intézkedési tervéről – a kormányhatározatot a Magyar Közlöny keddi száma közli.
A határozatban a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy március 31-ig átfogó tejágazati stratégiát dolgozzon ki. Továbbá utasítja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával dolgozzon ki akciótervet március végéig az élelmiszer kiskereskedelem helyzetének javítására.
A szóban forgó kormányhatározat a külgazdasági és külügyminiszternek is ad feladatot március 31-i határidővel, hogy készítsen előterjesztést a tejipari vállalkozások külpiacra igénybe vehető feldolgozói kapacitásáról és a külföldi tejipari technológiák hazai alkalmazásának lehetőségeiről.
A földművelésügyi minisztert felhívja a friss és a tartós tej forgalmi rendszerének felülvizsgálatára, aminek határideje szintén e hónap utolsó napja. A nemzetgazdasági miniszter pedig arra kapott megbízást a határozatban, hogy készítsen előterjesztést a tejtermelők likviditásának növelését szolgáló intézkedések megvalósításához szükséges 11,44 milliárd forint többletforrásnak a központi költségvetés Földművelésügyi Minisztériumi fejezetbe történő átcsoportosításáról március 15-ig.
Az emberi erőforrások miniszterét a határozatban pedig arra kéri, hogy készítsen előterjesztést a közétkeztetési szabályok módosításáról a friss tej felhasználásának kötelezővé tétele érdekében ez év április 15-ig – olvasható a kormányhatározatban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tej kontra növényi italok: nagy különbségek a karbonlábnyomban és a vízigényben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tejágazat: telepbezárások kockázata is felmerült a gyors áresés nyomán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy hónapon belül újabb árcsökkentés az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


