A kiskereskedőknél lassan olcsóbb a sajt, mint az áruházláncoknál
A trappista sajt kilós átlagára nem kevesebb, mint 99 (!) százalékkal emelkedett idén október és tavaly október között. Ez azt jelenti, hogy míg egy kiló trappistát átlagosan 2 040 forintért lehetett megvásárolni tavaly, addig ugyanezért a mennyiségért mostanság már inkább 4 050 forintot kell kiadni a boltokban.

Jobban megéri a gazdától sajtot venni
A Pénzcentrum szerint a boltokban kapható nagyüzemi sajtok árai annyira elszálltak, hogy érdemes lehet a kistermelőknél szétnézni, ott ugyanis nem egy esetben sokkal olcsóbban hozzá lehet jutni sajttermékekhez, mintha azt az ember a boltban vásárolná.
A kíméletlen nagyüzemi sajtdrágulás kapcsán a Pénzcentrum is beszámolt arról, hogy Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország vezérigazgatója szerint az okok ott keresendők, hogy a 2,8 százalékos tejen van árstop, a 1,5 százalékoson nincs, emiatt a forgalom a 2,8 százalékos tej felé terelődik, tehát több tejzsírt vonnak ki a gyártók a piacról, a folyótejbe adják el a tejzsírt a trappista helyett, ami a kínálaton át drágítja a sajtokat. És ahogy látjuk, nem is akármilyen mértékben.
Ehhez képest kistermelői helyeken, volt ahol már 3 800 forintos kilós áron is találtunk terméket (egy termék darabja 10 dkg körüli súlyon), ami gyakorlatilag a fele annak, mint amekkora egységárral a legnagyobb boltokban találkozni.
Kapcsolódó cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Árstopok és gazdasági intézkedések Közép-Európában: egyre több ország védekezik az infláció ellen
Miközben Magyarországon ismét napirendre került az árstopok bevezetése, Lengyelországban az…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Új alapokra helyezi együttműködését Magyarország és a FAO
A magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete…
Tovább olvasom >