Impossible Foods: halhús növényből

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 07. 15. 10:45

Az Impossible Foods húsmentes hamburgerpogácsája már olyan nagynevű amerikai gyorséttermekben is kapható, mint a Burger King, vagy a Cheesecake Factory, és jelenleg laboratóriumi körülmények között azon dolgoznak, hogy a halhúst is növényi alapanyagokkal váltsák ki – írja a Business Insider nyomán az origo.

A cég jelenleg azt próbálja eltalálni, hogy a növényi alapanyagokból készült halhúsnak ugyanolyan textúrája és íze legyen, mint az igazinak.

Az egyetlen módja annak, hogy sikeresek legyünk, ha a növényből készült halhús sokkal finomabb lesz, mint a tengeri, vagy folyami” – nyilatkozta a cég vezérigazgatója Pat Brown. Korábban azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 2035-ig minden állati hústermék növényi alternatíváját kifejlesztik.

A cég egyik alkalmazottja elmondta, hogy szardellát már sikeresen készítettek növényi alapanyagokból.

Az Impossible Foods nem az első vállalat, amely a halételek világában növényi alapú termékeket fejleszt ki. Ott van például a Whole Foods, amelynél olyan tonhal konzervet lehet kapni, amelyet a Good Catch kísérletezett ki, és borsóból, valamint szójafehérjéből készül.

A túlhalászás veszélye fenyegeti a bolygó halállományát, és ezért – hosszabb távon – kevésbé megbízható élelmiszerforrássá válik a jövőben, amire éppen az Impossible Foods terméke lehet a megoldás. (origo)

Kapcsolódó cikkeink