A „hús” hús, a „tej” tej
A Baromfi Termék Tanács, a Hússzövetség, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Tej Terméktanács valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet határozottan felszólal azért, hogy az Európai Unió ne engedje az élelmiszerek megtévesztő elnevezését.
A „hús” hús. A „tej” tej.
Kérjük az EU döntéshozóit, hogy ne engedjék a trükközést az elnevezésekkel!
A hazai állattenyésztőket és hús-, tejfeldolgozókat képviselő szervezetek határozottan támogatják abban a – 171-es számú – módosító javaslatban foglaltakat, amely az EU közös piacszervezési szabályokra vonatkozó új jogszabály-tervezetének trilógus tárgyalása keretében került a közelmúltban benyújtásra.
A javaslat az egész Európai Unióban korlátozná az olyan kifejezések használatát, mint: „joghurt (vagy túró) stílusú”, „sajtutánzat”, „tejszín ízű”, „laktózmentes tejhelyettesítő”, „sajtszerű”, és minden összefüggésben megtiltaná a tejet nem tartalmazó áruknál a tej/tejtermék név használatát. A javaslatban foglaltakon túl
továbbra is célnak tartjuk, hogy a jövőben semmilyen módon ne lehessen egtéveszteni a fogyasztókat:
„húsnak”, „kolbásznak”, „steaknek” csak az állati eredetű termékeket hívhassák! Az olyan növényi alapú tejtermék utánzatok, mint például a „cheddar/permezán/gouda ízű növényi tömb”, a „mylk”, a „vajas ízű margarin” vagy a „szójagurt” elnevezései körül is igen nagy a tejtermelői felháborodás.
A világban sokfelé kísérleteznek növényi alapanyagokból és genetikailag módosított anyagokból összeállított, húshoz hasonló állagú és hasonlóképp fűszerezhető „anyagokkal”. Ahogy genetikai manipulációval, laborban, gyorsan előállított húshelyettesítőkkel és „műhúsoknak” hívott kreálmányokkal is.
Határozottan ellenezzük azt, hogy ezen termékek nevében bármilyen formában is szerepeljen a „hús” vagy bármely más, kapcsolódó szó.
Kapcsolódó cikkeink
„Az esélyt teremtő víz” A víz az egyenlőség és a fenntartható agrárium alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


