Magazin: A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2020. évi díjazottjai

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 26. 07:48

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség 2020-ban sorrendben a 37. Hungaropack Magyar Csomagolási Versenyt rendezte meg. A verseny alapvető célja az elmúlt évtizedek alatt semmit sem változott: a hazai csomagolástechnika fejlődésének bemutatása és az újdonságok mielőbbi széles körű elterjesztésének önzetlen segítése.

A nemzeti csomagolási verseny még 1967-ben indult útjára. A gyökeres politikai-gazdasági változások után is fenn tudott maradni, megtartotta vonzerejét, a szakmát mozgósító képességét.

Idén, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések idején még bizonytalan volt, hogy meg lehet-e szervezni a versenyt, de a pályázók megkeresései alapján mégis a CSAOSZ a megrendezés mellett döntött, és ráadásul több nevezés is érkezett, mint legutóbb. Az utolsó pillanati visszalépéssel együtt is a tavalyinál eggyel több, 59 nevezést nyújtottak be, a kategóriákat tekintve pedig 49 fogyasztói és gyűjtőcsomagolással, valamint 10 szállítási csomagolással pályáztak a résztvevők.

A bírálóbizottság 2020. szeptember 2-án személyes részvétellel tartotta meg ülését és alakította ki az egyenként bemutatott pályázatokról alkotott véleményét, majd hozta meg döntését. //

HUNGAROPACK 2020 díjat nyert pályázatok

DS Smith Packaging Hungary Kft.Teqball Teq Lite csomagolása

DS Smith-TeqballLite csom

Mátrametál Kft. – Dombornyomott (Embossed) kialakítású aeroszol palack

Mátrametál Kft - dombornyomott

Dunapack Kft. és Borsodi Sörgyár Kft. – Leffe és Hoegaarden sörválogatás csomagolásai

hoegaarden csomagolas leffe csomagolás

RONDO Hullámkartongyártó Kft. – Természetes elegancia – kézműves termékek szettcsomagolása

Rondo - természetes termékek szettcsom.

Keskeny és Társai 2001 Kft. – Várda Distillery kulacs díszdoboza

Várda Distillery kulacs

Sz.Variáns Kft. – Webáruház csomagküldő dobozcsaládja

Sz.Variáns Kft - dobozcsalád

HUNGAROPACK 2020 különdíjat nyert pályázatok

Hungaropack 2020 Fenntarthatósági díj nyertese:

Neopac Hungary Kft. és Manna Natúrkozmetikum Európa Zrt. – Manna arcradír újrahasznosított tubusban

Hungaropack 2020 Ipari ­kreativitás díj nyertese:

DS Smith Packaging Hungary Kft. – E-kereskedelmi dobozcsaládja

DS Smith-webshop doboz

Hungaropack ­2020 Marketing díj nyertese:

STI Petőfi Nyomda Kft.Zwack Fütyülős díszdoboza –valósághű termékábrázolás

STI Petőfi Nyomda-Zwack Fütyülős

Hungaropack 2020 Print díj nyertese:

Intergraf Digiflex Kft. és Pandan Kft. – Gierlinger kockázott császárszalonna csomagolóanyaga

Intergraf Digiflex Kft. & Pandan

Hungaropack 2020 Save Food díj nyertese:

Intergraf Digiflex Kft. és Pandan Kft. – TOLLE szeletelt sajtok fogyasztói csomagolása

Intergraf-Panda Tolle csom.

A Trade magazin különdíjainak nyertesei

Dunapack Kft. – Deli’Cheese twinbox családja

DeliCheese twinbox

Edelmann Hungary Packaging Zrt. – L’atelier húsvéti díszdobozos termékcsalád

Edelmann húsvéti díszdobozos csoki

Keskeny és Társai 2001 Kft. – Panyolai pálinkák díszdoboza

Panyolai Pálinka díszdob

 

Egyéb különdíjak és oklevelek

 

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség különdíját kapta:

Box Print-FSD Packaging Kft. – Koronavírus-teszter kartondoboza

NEFAB Packaging Hungary Kft. – Újrahasználható csomagolás repülőgép-alkatrészhez

Volánpack Zrt. – Generátor-főegység szállítási csomagolása

 

A GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. különdíját kapta:

Color Pack Zrt. – 0,05 l-es Unicum díszdoboza

KOMPRESS Nyomdaipari és Szolgáltató Kft. – GE Soft White Indoor Floodlight égő fogyasztói csomagolása

 

A Magyar Grafika Szaklap különdíját kapta:

Color Pack Zrt. – Tungsram Sportlight és Megalight dobozok

Intergraf Digiflex Kft. és Mondi Békéscsaba Kft. – Julius-K9 kutyaeledel csomagolóeszköze

 

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége különdíját kapta:

Logipack Packaging Kft. – Optikai eszköz mechanikai védelmének csomagolási megoldása

 

A Magyar Műanyagipari Szövetség különdíját kapta:

Sipospack Kft. – Sipos DoyPPack polipropilén állótasakja

Szkaliczki és Társai Műanyagfeldolgozó Kft. – Felső víztér magtároló tálca

 

A Nyomda- és Papíripari Szövetség különdíját kapta:

STI Petőfi Nyomda Kft. – Beefeater díszdoboza – egy karakteres ízvilág csomagolása

 

A Packaging Magazin különdíját kapta:

Intergraf Digiflex Kft. és Mondi Békéscsaba Kft. – PREMIERE macskaeledel csomagolóeszköze

Keskeny és Társai 2001 Kft. – Limitált kiadású Kisherceg könyvtok

 

A Pack-Market Portál különdíját kapta:

Dunapack Kft. – Tároló doboz raktári polcrendszerhez

Intergraf Digiflex Kft. és Mondi Békéscsaba Kft. – LABB Hund kutyaeledel csomagolóeszköze

 

A Polimerek Szaklap különdíját kapta:

Neopac Hungary Kft. és Manna Natúrkozmetikum Európa Zrt. – Manna arcradír újrahasznosított tubusban

 

A Print&Publishing Magazin különdíját kapta:

Color Pack Zrt. – Czemiczki István boros díszdoboza

 

A Store Insider Szaklap különdíját kapta:

Bolyhos és Fia Kft.Bolyhos Party box termékcsalád gyűjtőcsomagolása

Dunapack Kft. – Família tésztakínáló doboza

 

A Transpack Szaklap különdíját kapta:

Green Packaging Kft. – Ablaktörlő modul szállítási csomagolásának optimalizálásáért

LC Packaging TPI Kft. – LC Home and Garden kertészeti csomag

RONDO Hullámkartongyártó Kft. – Szalámi csomagolási családja

 

Okleveles elismerésben részesültek

DS Smith Packaging Hungary Kft. – Fűnyíró motor gyűjtőcsomagolása és Akkumulátor csomagolási rendszerének optimalizálása

Green Packaging Kft. – E-cell alkatrészcsalád csomagolási rendszere

Mosonpack  Hullámlemez-feldolgozó Kft. – TMP csatlakozók csomagolása

Packking Csomagolástechnikai Kft. és Rácz és Rácz Pálinka Manufaktúra Kft. – Ruby’s Gin promóciós csomagolása

RONDO Hullámkartongyártó Kft. – Könnyített hajtogatású tálca

Kapcsolódó cikkeink