A hét végén zárul a Kékfrankos Nyár

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 09. 03. 11:05

A péntektől vasárnapig tartó soproni bor- és gasztronómiai fesztivállal és kézműves kirakodóvásárral zárul az idei Kékfrankos Nyár eseménysorozata.


Rigler Zsolt főszervező, a Soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta az MTI-nek, hogy 21 borászat remekeit kóstolhatja meg a közönség Sopron történelmi belvárosában, a Fő téren. A legfinomabb soproni borok, pálinkák és gasztronómiai ínyencségek mellett mindvégig változatos programcsokor várja a vendégeket.

A pénteki program délután fél hatkor Sopron Város Fúvószenekarának koncertjével kezdődik, majd fél hétkor egyórás nemzetközi néptáncgálával folytatódik. A fél nyolcas hivatalos megnyitót a BorFolk, majd a Pannonia Allstars Ska Orchestra fellépése követi.

Másnap délután négykor és hétkor, vasárnap egy-egy órával korábban rendeznek borkóstoló show-t. A szombati programban lép fel ötkor a MagyarVista Social Club, nyolckor pedig az Abaházi Group, ahol Balázs Fecó lesz a sztárvendég.

A vasárnapi záró rendezvényen délután négykor a Juventus Koncert Fúvószenekaré a színpad, ugyanekkor kezdődik a borszemle eredményhirdetése, majd öttől Janklovics Péter stand up komedista, héttől pedig a Blues Floor lép fel. Este kilenckor az F.R.B. koncertje zárja a fesztivált, és ezzel együtt a Kékfrankos Nyarat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink