A hazai éttermekért hív összefogásra a Szentkirályi Magyarország
Online médiakampányt indít hazánk meghatározó élelmiszeripari vállalata a koronavírus-járvány miatt forgalomcsökkenést elszenvedő vendéglátóhelyek megsegítésére. A Szentkirályi Magyarország arra buzdítja az étterembe járók közösségét, hogy fogjanak össze a kedvenc helyeik érdekében, és ételrendeléssel támogassák fennmaradásukat.
A járvány következtében különösen nehéz helyzetbe került a vendéglátás szektora, az éttermek többsége jelenleg házhozszállítással tudja eljuttatni a vendégek számára a korábban helyben fogyasztott fogásokat. A Szentkirályi Magyarország január közepétől médiakampány keretében biztosít online jelenlétet kiemelt partnereinek, amelynek célja, hogy átfogóan bemutassa a kezdeményezésben részt vevő éttermeket, és népszerűsítse az ételrendelés lehetőségét. Utóbbira különösen nagy szükség van a jelenlegi körülmények között, hiszen a vendéglátóhelyek csak úgy élhetik túl ezt a nehéz időszakot, ha a hűséges vendégek továbbra is rendelnek tőlük.
„A járvány kitörése óta azon dolgozunk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel támogassuk azokat, akiknek a leginkább szükségük van a segítségre. Tavaly március óta rendszeresen adományozunk ásványvizet kórházaknak – köztük elsődlegesen járványkórházaknak -, mentőszolgálatoknak, idősotthonoknak és önkormányzati intézményeknek. A most induló kampányunkkal HoReCa partnereink fennmaradását biztosító ételrendelésre buzdítunk mindenkit, hogy a járvány végével újra kinyithassanak, és azt tehessék, amiben a legjobbak: felejthetetlen élményeket kínáljanak a vendégeiknek” – mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és tulajdonosa.
Az éttermi élményt nem csak az ételek, hanem az ott dolgozók és a helyszín atmoszférája határozzák meg közösen. A kampány során a vállalat ezt a három elemet mutatja meg egységes kreatívokon keresztül, és arra hívja fel a figyelmet, hogy jelenleg az ételrendeléssel segíthetünk, hogy a jövőben a másik kettő is fennmaradjon. A négy hetes online kezdeményezésben részt vevő budapesti és vidéki vendéglátóhelyeket bemutató grafikák a közösségi oldalokon hirdetések formájában jutnak el a vásárlókhoz: ezekre kattintva az összefogásra létrehozott oldalra jutnak, ahol a kezdeményezésben részt vevő éttermek listáját és az egyes helyszínek rendelési lehetőségeit találják.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Nemcsak nyári sláger: jegestea egész évben
A jegestea szegmens korábban jellemző szezonális jellege mára komoly átalakuláson…
Tovább olvasom >Milliós bérigények és balatoni panorámás szállás: új realitás a nyári vendéglátásban
A balatoni nyár még el sem kezdődött igazán, de a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >