A harmadik negyedévben 2,2 százalékkal nőtt az euróövezeti GDP negyedéves bázison
A harmadik negyedévben az előzetes becslésnek megfelelő 2,2 százalékkal nőtt az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévihez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/09/euro-ok.jpg)
g
Az euróövezet bruttó hazai terméke az első becslésnek megfelelő 2,2 százalékkal nőtt a szeptemberrel zárt harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, a 2,1 százalékos második negyedévi negyedéves növekedés után.
Az első negyedévben 0,3 százalékkal csökkent az euróövezeti GDP negyedéves bázison. Az euróövezeti GDP a tavalyi második negyedévben esett vissza a legnagyobb mértékben, negyedéves bázison 11,8 százalékkal, amit a harmadik negyedévben 12,4 százalékos növekedés követett.
Az Európai Bizottság az éves euróövezeti GDP-növekedést 5 százalék körülire várja olyan növekedési kockázatok függvényében, mint az energiaárak alakulása, az emelkedő infláció, a termelőipar beszállítói láncaiban makacsul kitartó fennakadások, valamint a járvány esetleges ismételt elharapózása.
Az Európai Unió 27 tagállamának bruttó hazai terméke az Eurostat második becslése szerint 2,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévi 2,0 százalék után.
Éves bázison az euróövezeti GDP-növekedés a szeptemberrel zárt harmadik negyedévben 3,7 százalékos volt, az uniós pedig 3,9 százalékos. A második negyedévben az euróövezet bruttó hazai terméke 14,2 százalékkal, az Európai Unióé pedig 13,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Az Eurostat számára rendelkezésre álló adatok alapján a harmadik negyedévben Románia érte el a legnagyobb éves GDP-növekedést, 8,0 százalékosat. Magyarország harmadik negyedévi GDP-növekedése éves bázison 6,1 százalék volt, a litván növekedés pedig 5,0 százalékos. A magyar gazdaság a második negyedévben 17,3 százalékkal nőtt 2020 második negyedévéhez képest, a román gazdaság pedig 13,8 százalékkal. Lengyelország a harmadik negyedévben 5,3 százalékos, a másodikban 10,9 százalékos éves GDP-növekedést ért el. A csehországi növekedés a harmadik negyedévben 2,8 százalékos, a másodikban 8,1 százalékos volt éves bázison.
A német gazdaság a harmadik negyedévben 2,5 százalékkal nőtt éves bázison, a francia 3,3 százalékkal, az olasz 3,8 százalékkal, a spanyol pedig 2,7 százalékkal. A második negyedévi éves GDP-növekedés Németországban 9,9 százalékos, Franciaországban 18,8 százalékos, Olaszországban 17,0 százalékos, Spanyolországban pedig 17,5 százalékos volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >GKI elemzés: A gazdasági kiszolgáltatottságról mi magunk is tehetünk
A kormány 2025-ös „repülőrajtjához” szükség lenne az export felfutására (a…
Tovább olvasom >Januárban kissé gyorsult az infláció az euróövezetben
Januárban a várt stagnálás helyett gyorsult az infláció, hat hónapja…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hősök és árulók ‒ a visszaélésbejelentési rendszer első éve
Az egész Európai Unióban, így nálunk is legalább egy éve,…
Tovább olvasom >KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >