A Gallicoop még soha nem volt veszteséges

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 02. 23. 11:20

Ebben az ágazatban a legfontosabb szlogen a “fejlessz, vagy szállj ki” – mondta el az Agrárszektornak Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. korábbi vezérigazgatója. A 2020 szeptemberében új kezekbe kerül vállalat volt vezetője beszélt arról is, hogy a fejlődésnek sosincs vége, a Gallicoop Zrt.-ben még több milliárd forintnyi fejlesztési potenciál van.

 

Gallicoop logo

Erdélyi István elárulta, hogy 1973-ban, az egyetem elvégzése után Békés megyei Újkígyós egy 1500 hektáros gazdaságában kezdett el dolgozni. 1983-ban termelési főmérnök-helyettes lett, három évvel később pedig termelési főmérnökké nevezték ki. 1990-ben került Szarvasra a Dózsa Mezőgazdasági termelőszövetkezetbe, akkor, amikor elkezdődtek a tárgyalások és a beruházások a Gallicoop Zrt. létrehozása érdekében. A szakember elmondta, hogy 1992 júliusában vette át a Gallicoop-ot, és bízott benne, hogy az állattenyésztési tapasztalatai itt is hasznára válnak majd. A vállalat kezdetben 1500 tonna termelésről indult, 2019-ben 38500 tonna volt a termelésük, de elérték már a 40 ezer tonnát is, és az évek során 16 milliárd forintnál is többet költöttek beruházásokra. Az egyik szlogenjük „a tojástól az asztalig” volt, ez magába foglalta a tojástermelést és a -keltetést, az előnevelést, a hizlalást, a vágást és a darabolás, valamint készítménygyártást is.

Elmondható, hogy a 2019-es év a Gallicoop életében a második legeredményesebb év volt. Arra is büszkék vagyunk, hogy 30 év alatt egyszer sem voltunk veszteségesek
– mondta Erdélyi István.

Erdélyi István elmondta, hogy 2020 decemberében értékesítették a céget, és hogy a Gallicoop Zrt.-ben 2,4 milliárd forintnyi fejlesztési lehetőség van még, amire több mint 1 milliárd forint támogatásuk van. A szakember szerint az ágazat jelen pillanatban nehéz helyzetben van, de túl fogja élni. Erdélyi István szerint a cégnek a jövőben a kényelmi termékek irányába kellene elmennie, amelyek gyorsan elkészíthetőek és időt spórolnak az embereknek.

Erdélyi István beszélt arról is, hogy a másik legfontosabb szlogenjük mindig is a “fejlessz, vagy szállj ki” volt, mert ha egy cég elveszíti a hatékonyságát, akkor az eredményességét is elveszíti. Ha pedig oda az eredményesség, akkor bukta a jövőjét is. A bankok pedig csak addig hiteleznek szívesen egy vállalatnak, amíg az eredményesen működik. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink