A Fornettit felvásárolta a svájci Aryzta AG
A fagyasztott pékárut gyártó és forgalmazó Fornetti Kft.-t értékesítették a svájci Aryzta AG-nak – jelentette be Szabó József, a Fornetti Kft. korábbi ügyvezetője, Sebastian Goodinggal, a Fornetti új ügyvezető igazgatójával szerdán sajtótájékoztatón, Kecskeméten.
A Fornetti elérte növekedésének a határát, ezért döntött a tulajdonos az eladás mellett – hangsúlyozta Szabó József. A tranzakcióval a világon a harmadik, Európában piacvezető pékárugyártó svájci cég közép-kelet-európai jelenlétét kívánja erősíteni a Fornetti alapjain – indokolta a cég felvásárlását Sebastian Gooding. A felek üzleti titokra hivatkozva a tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra.
A cég közleménye szerint a Fornettit alapító Palásti József ezentúl stratégiai tanácsadóként és márkanagykövetként fogja segíteni a cég fejlődését, a jelenlegi menedzsment pedig az új ügyvezető irányításával a helyi kulturális hagyományokon és üzleti értékeken alapulva fejleszti tovább a vállalatot.
A Fornetti Kft. Magyarországon 800 alkalmazottat foglalkoztat, külföldi leányvállalatainál még 500 dolgozójuk van, a cég árbevétele 2014-ben megközelítette a 20 milliárd forintot – közölte a cég. A nyilvános cégadatok szerint a mintegy 6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Fornetti Kft. tavaly mintegy 5 milliárd forinttal növelte nettó árbevételét, amelyből az export mintegy 6,4 milliárd forintot tett ki. A társaság adózás utáni nyeresége meghaladta a 976 millió forintot a 2013-as 850 millió után.
Az 1997-ben alapított Fornetti Kft. Kelet-Európa legnagyobb péküzeme, amely az indulás évében 658 tonna pékárut értékesített. 2014-ben már 31,7 ezer tonnát gyártott és értékesített. A kecskeméti központú cégnek Temesváron, valamint Szófiában is van péküzeme.
A Fornetti ezer partnerből álló franchise hálózatot is működtet.
Sebastian Gooding elmondta, hogy az elmúlt 6 hónapban már bekapcsolódtak a Fornetti működésébe. Hozzátette: egy hosszú távú fejlesztésen dolgoznak, amelynek első lépéseként az elkövetkezendő 6 hónapban 1 millió eurót terveznek beruházni, a vállalat dolgozóinak a létszámát is emelik. A több tőzsdén is jegyzett Aryzta AG a világ egyik legnagyobb fagyasztott pékipari termékeket forgalmazó vállalata, négy kontinensen üzemeltet pékségeket, több mint 60 márkanév alatt, élelmiszeripari árbevételének 47-47 százaléka származik Észak-Amerikából, illetve Európából. A társaság legutóbbi tőzsdei jelentése szerint 2014-ben 4,8 milliárd eurós árbevétel mellett 566 millió eurós adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti (EBITA) eredményt ért el, bevételeit 6,8 százalékkal, eredményét 19 százalékkal növelte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány
Idén tizenegyedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC)…
Tovább olvasom >A fiatal bika és a vágóüsző termelői ára emelkedett
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült…
Tovább olvasom >Hongkongba is eljut a prémium minőségű magyar mangalicahús
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán…
Tovább olvasom >További cikkeink
Joghurtból erdő: 5000 facsemete telepítését támogatta a Nádudvari
Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari…
Tovább olvasom >Ünnepi hangolódás költséghatékonyan – ajándékötletek 5000 Ft alatt
A karácsonyi ajándékok beszerzése kapcsán az egyik legfontosabb tanács, hogy…
Tovább olvasom >Még hiányzik az a kis extra, amit az egészségért tehetnénk
Mindössze a magyarok fele szed rendszeresen vitaminokat, és még ennél…
Tovább olvasom >