A fogyasztók a hagyományos húsféléket választják
Hiába a klímabarát szempontok, a bizakodásra okot adó évek után úgy tűnik, a fogyasztók végleg eldöntötték, maradnak az olcsóbb és finomabb hagyományos húsféléknél.

Külsőre nem látszik különbség sok esetben
Az óriási befektetett tőke és a kezdetben meredeken emelkedő kereslet mára megfordult: egyre több jel utal arra, hogy a fogyasztóknak nem nyerte el a tetszését a vegán hús, vagyis a növényi alapanyagokból készült, hagyományos húsra hasonlító termékkínálat – írja a napi.hu.
Az élelmiszeripari innovációnak számító műhús iránti érdeklődés megfordult 2022-ben. Az amerikai piackutatók szerint a keresletben bekövetkező visszaesés megpecsételte a növényi fehérjékből készült termékek jövőjét, esélytelenné vált az a törekvés, hogy néhány éven belül a teljes húspiac 10 százalékát ezek a húshelyettesítők uralják.
Az elmúlt években dollármilliárdokat áldoztak a befektetők az olyan élelmiszeripari innovációkba, amelyek előállítása és forgalmazása érdemben csökkentené a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátását, elsősorban az állattenyésztés visszaszorításával.
A két legsikeresebb startupnak az amerikai Beyond Meat és az Impossible Foods bizonyult. Mindkét cég olyan termékeket fejleszt, amelyek külsőre szinte megegyeznek a hagyományos húséval, és a cél az, hogy az ízük is ugyanolyan legyen, de növényi fehérjeforrások felhasználásával.
A legtöbb ilyen készítménynek az alapanyaga
- a csicseriborsó,
- a bab,
- a lencse,
- a szója
- és a búza.
A termékek a 2020-as járvány előtt robbantak be a piacra, mint a hagyományos húsoknál jóval környezetkímélőbben előállított, élőállat megölése nélkül készített, az állati fehérjeforrásoknál egészségesebb ételek.
Kapcsolódó cikkeink
Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >Drága falatok – egyre mélyebben kell a pénztárcába nyúlni a húsért
Hiába őrzi népszerűségét a sertéshús a magyar fogyasztók körében, az…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >