A fiatalokkal is megismertetik a Márka-élményt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 16. 10:13

A Márka régi magyar üdítőmárka, hiszen az első szőlőízű italt 1973-ban palackozták. A Márka Üdítőgyártó Kft. százszázalékos magyar családi vállalkozásként 2007-ben kezdte meg tevékenységét. Azóta saját laboratóriumában véghezvitt termékfejlesztései jóvoltából a klasszikus Márka mellett több mint 70-féle üdítőt kínálnak. A 2020-as esztendőt is három vadonatúj termékkel kívánják búcsúztatni – Pécskövi Tiborral, a cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

Magyar Termék logo

Pécskövi Tibor, Márka

Pécskövi Tibor
ügyvezető
Márka Üdítőgyártó

– Ritka kincs, hogy egy csaknem fél évszázados magyar brandre alapozhattunk – mondta el Pécskövi Tibor.

Átgondolt stratégia mentén fejlesztve, 3,3 milliárdos befektetéssel 2015-től sikerült kilépniük a bérgyártásból. Ekkor épült Felsőlajoson az üzemük, raktáruk, biológiai szennyvíztelepük, 2017 végén pedig munkába állt a legmodernebb technológiájú gépsoruk is. 2019 őszére egy újabb 2,1 milliárdos beruházással megduplázták gyártási kapacitásukat, amely évi 140 millió palack. 11 országba is exportálnak.

Jelenleg 104 főt foglalkoztatnak. A következő két évben egy harmadik gépsor beszerzése, a logisztikai központ és a szennyvíztelep bővítése a cél. Ezt 3,6 milliárd forintból valósítják meg, és 160 embernek ad majd munkát. Beruházásaik során mindig maximálisan érvényesítik a környezetvédelmi szempontokat is.

Több mint 400 beszállítóval dolgoznak együtt. Kiválasztásukkor a minőségen túl az is fontos kritérium, hogy termékeik Magyarországon készüljenek.

– A járvány első hulláma idején beszállítóink a rendkívüli nehézségek közepette is helyt álltak, így ellátási láncunk is jól vizsgázott – hangsúlyozta az ügyvezető.

Joggal büszkék arra, hogy a multinacionális szereplőkkel teli FMCG-piacon tartósan megvetették a lábukat. Innovációik célja a mind nagyobb választék, valamint az egészségtudatosság érvényesítése. Legújabb termékszegmensük a vitaminvizek.

– Azon is eltökélten dolgozunk, hogy a fiataloknak megalkossuk azt az üdítőt, amely aztán őket is elkíséri – mint a Márka az előző generációkat – felnőttkorukig, és tovább. A 2020-as év stílusos búcsúztatására is készülünk. Három vadonatúj, 20%-os gyümölcstartalmú termékkel rukkolunk elő, 250 ml-es alumíniumdobozban hozzuk forgalomba – árulta el Pécskövi Tibor. //

Kapcsolódó cikkeink