A fiatalokkal is megismertetik a Márka-élményt
A Márka régi magyar üdítőmárka, hiszen az első szőlőízű italt 1973-ban palackozták. A Márka Üdítőgyártó Kft. százszázalékos magyar családi vállalkozásként 2007-ben kezdte meg tevékenységét. Azóta saját laboratóriumában véghezvitt termékfejlesztései jóvoltából a klasszikus Márka mellett több mint 70-féle üdítőt kínálnak. A 2020-as esztendőt is három vadonatúj termékkel kívánják búcsúztatni – Pécskövi Tiborral, a cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

Pécskövi Tibor
ügyvezető
Márka Üdítőgyártó
– Ritka kincs, hogy egy csaknem fél évszázados magyar brandre alapozhattunk – mondta el Pécskövi Tibor.
Átgondolt stratégia mentén fejlesztve, 3,3 milliárdos befektetéssel 2015-től sikerült kilépniük a bérgyártásból. Ekkor épült Felsőlajoson az üzemük, raktáruk, biológiai szennyvíztelepük, 2017 végén pedig munkába állt a legmodernebb technológiájú gépsoruk is. 2019 őszére egy újabb 2,1 milliárdos beruházással megduplázták gyártási kapacitásukat, amely évi 140 millió palack. 11 országba is exportálnak.
Jelenleg 104 főt foglalkoztatnak. A következő két évben egy harmadik gépsor beszerzése, a logisztikai központ és a szennyvíztelep bővítése a cél. Ezt 3,6 milliárd forintból valósítják meg, és 160 embernek ad majd munkát. Beruházásaik során mindig maximálisan érvényesítik a környezetvédelmi szempontokat is.
Több mint 400 beszállítóval dolgoznak együtt. Kiválasztásukkor a minőségen túl az is fontos kritérium, hogy termékeik Magyarországon készüljenek.
– A járvány első hulláma idején beszállítóink a rendkívüli nehézségek közepette is helyt álltak, így ellátási láncunk is jól vizsgázott – hangsúlyozta az ügyvezető.
Joggal büszkék arra, hogy a multinacionális szereplőkkel teli FMCG-piacon tartósan megvetették a lábukat. Innovációik célja a mind nagyobb választék, valamint az egészségtudatosság érvényesítése. Legújabb termékszegmensük a vitaminvizek.
– Azon is eltökélten dolgozunk, hogy a fiataloknak megalkossuk azt az üdítőt, amely aztán őket is elkíséri – mint a Márka az előző generációkat – felnőttkorukig, és tovább. A 2020-as év stílusos búcsúztatására is készülünk. Három vadonatúj, 20%-os gyümölcstartalmú termékkel rukkolunk elő, 250 ml-es alumíniumdobozban hozzuk forgalomba – árulta el Pécskövi Tibor. //
Kapcsolódó cikkeink
Tovább erősödött a magyar termék védjegyek szerepe
Az élelmiszerek esetében a vásárlók 86,6 százaléka előnyben részesíti a…
Tovább olvasom >A Magyar Termék védjegy a cégeknek közösséget, a vevőknek megbízható minőséget ad
A kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködések képessé teszik a vállalkozásokat…
Tovább olvasom >Debrecenben indította el lokális beszállítói programját az Auchan
Debreceni áruházában indította el lokális beszállítói programját az Auchan Magyarország…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity felmérés: A befektetők dacolnak az általános bizonytalansággal
A globális rendszerek átrendeződésével a befektetőknek olyan környezetben kell eligazodniuk,…
Tovább olvasom >Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok
Csak Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több…
Tovább olvasom >Új pénzügyi igazgató és ellátási lánc igazgató csatlakozik a HEINEKEN Hungária csapatához
Két kulcsfontosságú területen is új szakember csatlakozott a HEINEKEN Hungária…
Tovább olvasom >