A fenntartható csomagolás szerepe az élelmiszerveszteség és -pazarlás megelőzésében
A fenntartható csomagolás megvalósítása kulcskérdés a Föld jövője szempontjából. Az élelmiszerveszteség és -pazarlás ugyancsak egy nagy és globális probléma, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A fenntarthatóságról gyakran beszélünk, de nem foglalkozunk ugyanakkor a termék-csomagolás közötti kiegyensúlyozott viszonyról, amely szerint nem szabad sem alul, sem túl nem csomagolnunk.
Az innovatív és intuitív fenntartható csomagolás asz egyik legalkalmasabb megoldás a termék és a környezet egyidejű megóvására. A csomagolási szakértők tudják, hogy bármely hiábavalóan előállított termék környezetterhelése nagyobb, mint a védelméül szolgáló csomagolásé. A csomagolás szerves szerepet játszik a termék védelmében, szállításában, tárolásában a teljes elosztási lánc folyamán
A konferencia célja nemcsak felhívni a figyelmet a csomagolásnak az élelmiszerveszteség és -pazarlás megelőzésben betöltött pozitív szerepére, hanem nyomatékosítani is azt a köztudatban, mindezt jó megoldások nemzetközi és hazai példáinak bemutatásával.
A tervezett program kivonata
A konferenciát terveink szerint Dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitja meg, majd az élelmiszerveszteség problémakörének globális kérdéseiről az UNIDO szerepéről szakértője, Aleksa Mirkovic beszél. A hazai élelmiszerveszteség okait és mértékét bemutató előadást a NÉBIH vezető munkatársától, Dr. Kasza Gyulától várjuk. A csomagolásnak az élelmiszerveszteség és -pazarlás megelőzésében betöltött szerepével, a jó gyakorlatok példákon keresztüli, nemzetközi kitekintésű bemutatásával pedig a Csomagolási Világszövetség (WPO) alelnöke, Nerida Kelton foglalkozik. A konferencia második részében a megelőzést szolgáló jó csomagolási megoldásokat ismertetjük, vállalati példákon keresztül. A konferencia zárásaként a csomagolásokat érintő új, illetve módosított környezetvédelmi szabályozásokat (EPR, Ktdt, DRS) tekintjük át.
A tervezett program / Planned program
Megközelítés tömegközlekedéssel:
a Kelenföldi Pályaudvarról induló 172 és 173-as autóbusszal Budaörs benzinkútig kell utazni. A buszmegálló a McDonald’s mögött található. A szálloda az autópálya Budapest felé irányuló oldalán található, az autópálya felett gyalogos híd vezet át.
gépkocsival:
Budapest irányába az M1 és M7-es autópályák közös szakaszáról a 10-es kijáratnál, Budaörs centrum kijáratnál, a MOL benzinkút előtt kell letérni,
Budapest felől: az M1-M7-es autópálya jelzést kell követni. Kb. 9 km-re Budapest központjától a 9-es kijáratnál (Budaörs centrum) a körforgalmú felüljáróra kell felhajtani, amit a második lehajtón kell elhagyni.
A következő körfogalmat az első kihajtón kell elhagyni.
Parkolás: a szálloda kertjében 154 fizetős parkolóhely áll rendelkezésre.
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem öt millió kilogramm adományt gyűjtött az év első félévében az Élelmiszerbank
Csaknem öt millió kilogramm élelmiszert mentett meg és osztott szét…
Tovább olvasom >Itt a világ első környezetbarát teje
Egy kis tasmániai tejüzem, az Ashgrove, világszerte elsőként dobott piacra…
Tovább olvasom >1,5 milliárd fontot fordít a Lidl brit marhahústermelésre
Megerősíti fenntarthatósági vállalásait a Lidl azzal, hogy a következő 5…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >