A fekete új árnyalatai
Az elmúlt évben a hazai kávépiac mennyiségében csökkenő, értékében növekvő tendenciát mutatott, költségeik növekedését a gyártók komoly áremelésekkel kompenzálták. Mindez a kiskereskedelemben gátolta ugyan a kategória prémiumizációjának folyamatát, de a vendéglátásban nemigen befolyásolta a minőséget – a piac megkérdezett szereplőinek helyzetértékelése több ponton is összecseng, ám a közeljövőt már nem ennyire egyformán látják.
Magyarországon az éves kávéfogyasztás 2022-ben több mint 19 ezer tonna volt, ami értékben 67 milliárd forintot jelent – számol Vajda Márton, a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkoholok és kávé portfólió-vezetője. – A kávépiacra ható legjelentősebb tényező a kávébab árának 100%-os növekedése volt 2021-hez képest – elsősorban a terméshozam visszaesése és a szállítási költségek emelkedése miatt –, de nőttek a gyártás, a csomagolóanyagok és a szállítás költségei is. Mindezek miatt a kávé kategória növekedése lelassult, és átmenetileg megakadni látszik a kávépiac prémiumizációja. Ugyanakkor a prémium kávészegmens fogyasztóközönsége számára az olyan tényezők, mint a minőség, az eredet, a kávézáshoz kapcsolódó élmények és a fenntarthatóság továbbra is komoly megtartó erővel bírnak.
A teljes kávékategória volumenben 2022 január és november között 8%-kal csökkent, míg értékben 13%-kal nőtt (Forrás: NielsenIQ, 2022 november MAT). A kávéra más termékfajtákkal szemben sokkal kevésbé jellemző, hogy a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fordulnának, vagy csökkentenék a vásárolt mennyiséget.
A Coca-Cola HBC Magyarország a magas minőség, valamint a fenntarthatóság tekintetében nem köt kompromisszumot; valamennyi Costa Coffee és Caffè Vergnano termékünk esetében nagy hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi szempontok és a társadalmi felelősségvállalás.
Eltérő szerepben
– Elszabaduló infláció, a nyersanyagok és a csomagolóanyagok árának drasztikus növekedése, a gyártási költségek emelkedése, a forintárfolyam kedvezőtlen alakulása: a kávépiacot is érintették a 2022. évi változások – állapítja meg Tóth Enikő Boglárka, a Nestlé Professional üzletágvezetője. – A háztartáson kívüli fogyasztásban továbbra is erős a premizáció, a fogyasztó szereti megajándékozni magát egy finom kávéval, ami kiszakíthatja a napi rutinból.
A Nescafé fenntarthatósági törekvései a kiskereskedelemben és a vendéglátásban ugyanazok. A Nestlé vállalásaival összhangban folyamatosan dolgozunk a termékeink fenntarthatóbbá tételén. Célunk, hogy egyetlen csomagolóanyagunk se kerüljön hulladéklerakóba, hanem valamennyit körforgásban tudjuk tartani. Ezért a Nescafé 2in1 és 3in1 tasakok és dobozok anyaga újrahasznosítható. Továbbá a csomagolásfejlesztés során egyszerűsítettük a tasakban található stick (egyadagos kiszerelésű tasak) csomagolóanyagát is, az újrahasznosíthatóság elősegítése érdekében.
– 2022-ben a kávéfogyasztás volumen tekintetében minimálisan nőtt vagy stagnált Magyarországon – állítja Szabó Balázs, a Mocca Negra HoReCa managere –, ám értékben nagyot emelkedett. A szemes kategória és a kapszula az elmúlt évek trendjeihez hasonlóan tovább erősödött. A vendéglátásban, sokan a túlélésért küzdenek, ám a top prémium helyek és a turizmusra építő vendéglátóegységek fogyasztás tekintetében erősödtek.
A piac jelenleg nem kedvez a magasabb árú fair trade termékeknek – míg Amerikában a fenntarthatóság már 10 évvel ezelőtt fontos szempont volt a vásárló számára, nálunk csak most kezd kibontakozni az a réteg, amely ténylegesen hangsúlyt fektet ezekre a kérdésekre.
Hogy egy cég meg tudjon küzdeni a kialakult helyzettel, elengedhetetlen számára a költséghatékony termelés. A fejlesztések a Mocca Negránál folyamatosak, ami hosszú távon válik majd hasznossá; új csomagolásokat tesztelünk, új termékek piacra vezetésén dolgozunk, gyártástechnológiát fejlesztünk, illetve kapacitást bővítünk.
Alkalmazkodás
– 2022 extrém évnek bizonyult, 8 hónapon keresztül hektikusan, de inkább felfele mozgó, kiszámíthatatlan árváltozásokkal – hangsúlyozza Tóthy Judit, a Brando Central ügyvezetője. – Bizonyos kávéterületekről érkező termékek ára két és félszeresére nőtt, míg máshonnan „csak” 40%-os ártöbblettel érkezett a zöld kávé. Különösen a kevert recepteknél volt nehéz lekövetni az önköltségváltozást. Idén a beszerzési vonal megnyugvását várjuk.
A Caffe Brando több mint 30 éve aktív a magyar kávépiacon, és ezalatt sok változást éltünk meg. Tavaly erősödött a kényelmi termékek és a minőségi specialitások iránti kereslet – ez a bizonyos területekről érkező single origin termékekre és az ízesített kávékra egyaránt vonatkozik. Kiszerelésekben a kapszulák tovább nőttek, viszont, vélhetően a specialitások iránti igényeknek megfelelően, a mi portfóliónkban a kisebb kiszerelések aránya nőtt.
A vendéglátásban a törzsvásárlók természetesen ismerik a saját helyükön az árakat, de az átutazó fogyasztók sem fordulnak ki a helyről, ha esetleg kicsit drágább a kávé. A legtöbb tulajdonos rájött, hogy egy jó ebéd, vacsora élményét nem érdemes elrontani egy rossz kávéval.
A fiatalok körében a nagyobb kávézóhálózatok trendivé tették a szezonnak megfelelő ízesített, forró vagy jeges kávékat, a nem olcsó specialitásokat – így elfogadottabbá vált, hogy a kávé nem csak egyszerű és olcsó lehet.
– A vevők egyszerűen megszokták a minden területre kiható áremelkedéseket – véli Németh Tibor, a Mokador Kft. tulajdonosa –, főleg a fokozatosan végrehajtottak, így tavaly viszonylag állandó volt a kereslet a kávétermékek iránt. A HoReCa-ban pedig a vendégek nem szívesen mondanak le a megszokott jó minőségről, így hajlandóak magasabb árakat is megfizetni.
A múlt évben léptünk piacra a Mokador Diva kapszulás kávéfőzőivel. A kapszulák 7 gramm kávét tartalmaznak, ez 12-15%-kal több a piacon megszokottnál. A kapszulák teljesen lebomlóak, így jelentősen kisebb terhelést jelentenek a környezetre, újrafelhasználásuk nemcsak marketingszempontból hangzatos. A nálunk kevésbé elterjedt papírpárnás gépek kissé drágábbak a kapszulásoknál, azonban nagyobb termékkínálatot biztosítanak, mivel majdnem minden olasz kávéfogalmazó kínál ilyeneket. Akik ilyen gépeket használnak, sokkal fogékonyabbak a lebomló termékek iránt.
Pozicionálás
– 2 év COVID után lassan újraindult az élet a kávépiacon is – mondja Boda Andrea, a Caffe Perte gazdasági igazgatója –, de sok kisebb forgalmazó, gyártó nem élte túl a válságot. A vendéglátóhelyek területén is elindult az átrendeződés: egyfajta „természetes szelekció” ment végbe. A nyersanyag- és az energiaárak, a bérköltségek drasztikus növekedése mind-mind arra kényszerítette a piaci résztvevőket, hogy aktualizálják áraikat.
A mindennapos kávéfogyasztók hasonlóan a „nikotinfüggőkhöz” a minőségi termékekért hajlandóak akár magasabb árat is fizetni. A vendéglátásban egy csésze kávé még mindig az egyik legnagyobb haszonkulccsal értékesített ital. Ha valaki 5–800 forintot fizet egy kávés italért, joggal várja el a minőséget mind alapanyag, mind az elkészítés és felszolgálás tekintetében, ezért aki a HoReCa-piacon szeretne továbbra is talpon maradni, annak nem szabad a minőségből engednie; rossz irány, ha valaki az alapanyagokon próbál spórolni.
– Nemcsak hogy egyre magasabb a kávé világpiaci ára, de még ellátási problémákkal is szembe kell nézniük a kávét feldolgozó vállalatoknak – értékel Somlai Zsófia, a G.I.F.T. Kft. brand managere. – Cégünknek a Caffè Vergnano márka képviseletét át kellett adnia a Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-nek, így 2022-ben kezdtük el forgalmazni egy padovai családi cég, a Caffè Diemme szemes és őrölt kávéit. Egy itthon ismeretlen, de kiváló minőségű, az ismert hazai márkáknál kicsit drágább brandet építünk.
A Diemme számára a fenntarthatóság azt jelenti, hogy a márka képes közvetlen kapcsolatokat kialakítani a gazdákkal azáltal, hogy aktívan részt vesz a kávéellátási láncban részt vevő közösségek értékteremtésében, emellett elkötelezett a helyi projektek támogatása mellett, hangot adva azoknak a testületeknek és szervezeteknek, amelyek elősegítik a kávéültetvények közelében lévő közösségek jólétét.
Közeljövőkép
– A növekedés motorjai várhatóan továbbra is a magasabb árkategóriájú kapszulás, valamint szemes kávé szegmensek lesznek a kiskereskedelemben – elemez Vajda Márton –, és mivel ezekben a formátumokban vásárolják jellemzően a prémium termékeket, értékben növekedést várunk a piacon.
A 100%-ban fenntartható forrásból származó, komposztálható kapszulák szegmense – ezeket mi vezettük be elsőként a hazai piacon – fejlődés előtt áll. Egy másik trendet is látunk kibontakozni, ez pedig a multipack kapszulák piacának folyamatos bővülése, amit az élelmiszerárak emelkedése 2023-ban is tovább hajthat.
Kiemelt figyelmet szentelünk a HoReCa-üzletág fejlesztésének a kávé kategóriában is: jelenleg több mint 700 vendéglátó partnerünknek az eszközök és berendezések mellett teljes körű szervizt és rendszeres oktatást, konzultációkat is biztosítunk, továbbá marketingtámogatást is nyújtunk, és kimondottan a HoReCa-csatorna igényeire válaszoló portfóliófejlesztésekkel (például szezonális receptekkel) segítjük vevőpartnereinket.
– Nem számítok a kávéfogyasztás csökkenésére – mondja Tóth Enikő Boglárka –, az viszont várható, hogy a fogyasztók még tudatosabban és egyben árérzékenyebben reagálnak majd az idei évben. A háztartáson kívüli fogyasztásban üzemeltetési szempontból egyre fontosabb lesz a gyors és megbízható berendezés, amelynek élőmunka-igénye minimális, tekintve, hogy a szektor jelentős személyi kihívásokkal küzd, így a felhasználóbarát megoldások szerepe, mint például a kapszulás kávéfogyasztás, várhatóan nőni fog.
Továbbra is támogatjuk partnereinket megbízható berendezéseinkkel, minőségi termékeinkkel, fogyasztói promóciókkal és képzésekkel egyaránt.
– Nehéz évet prognosztizálunk 2023-ra a magyar kávépiacon – szögezi le Szabó Balázs –, az árak nem fognak csökkenni a jelenlegi gazdasági helyzetben. A közép- és az alsó kategória erősödését várjuk, de vélhetően a top prémium kávék fogyasztóinak jelentős része is mainstream termékre fogja cserélni a megszokott termékét. A kapszula várhatóan minimálisan nőni fog vagy stagnálni.
A jelenlegi technológiák nem nyújtanak tényleges megoldást a kapszulák otthoni komposztálásra; cégünk nagyon nagy hangsúlyt fektet e probléma megoldására. Bízom benne, hogy 2023 második felében meg tudjuk mutatni a nemzetközi kávépiacnak, hogy mi, magyarok igenis tudunk nagyot alkotni, ami e terület komoly erősödésével járhat.
Vendéglátós partnereinket a tanácsadás és képzés mellett „rugalmasságunkkal” segítjük, irányunkba évek óta a piac által indokoltnál kevésbé emeljük az árainkat.
Szinergiák és összefüggések
– Sokat dolgoztunk az új kávékeverék-recepteken az elmúlt évben is – árulja el Tóthy Judit –, illetve az ízesített kávé szortimentünket is szélesítettük a trendeknek megfelelően. Minden kényelmi kávéfőzőre tudunk ajánlani megoldást és a specialty portfóliónk is folyamatosan bővül. Bio minősítésű üzemegységünk működése 2022-ben indult.
Vendéglátós partnereinket energiatakarékos megoldásokkal és minőségi szervizszolgáltatással támogatjuk, igény esetén egy-egy üzlet számára speciális recepteket dolgozunk ki, illetve saját márkát is fejlesztünk.
– A bio-, területszelektált vagy fairtrade termékek ára idén nagyobb ütemben fog nőni a nagyobb munkaerő- és előállítási költségek miatt – véli Németh Tibor –, ez mindenképp csökkenést hoz a forgalomban. A vendéglátásban szűk réteg használja ezeket a termékeket, például a speciality kávézók vagy a magas színvonalú éttermek; ezekben a többletköltségek könnyebben tovább háríthatóak a vevőkre.
Optimisták vagyunk a 2023 évet illetően. Minthogy nincsenek hatalmas árkülönbségek a magasabb minőségű és gyengébb termékek között, a retailben is növekedésre számítunk. A HoReCa-ban a piac koncentrálódni fog, a kisebb vendéglátóegységek nem fogják tudni kitermelni a rezsiköltségeket – tovább üzemelni inkább csak megfelelő mérettel lehet. Partnereink egyre nyitottabbak a kisebb energiaigényű berendezésekre, még ha kompromisszumot is kell kötniük a dizájn és kapacitás terhére, mert az energia racionális felhasználása jelenti az egyik esélyt a túlélésre.
– Nem hiszem, hogy a kávéfogyasztás csökkenne – érvel Boda Andrea –, de az biztos, hogy helye és módja átalakulóban van. A kapszula kényelmes, de drága, és nem éppen környezetbarát megoldás akkor sem, ha újrahasznosított. Szerintem a fogyasztók szép lassan kezdenek visszatérni a hagyományos otthoni kávéfőzési technikákhoz.
2023-ban tervezünk némi „ráncfelvarrást” a termékcsomagolások terén, illetve készülünk egy új termékcsalád bevezetésével is. A Caffe Perte RFA (Rainforest Alliance) certifikációval rendelkezik, nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre, fokozatosan állunk át az alumíniummentes csomagolásra, és a közeljövőben szeretnénk majd elektromos autókat vásárolni a képviselőknek.
HoReCa-partnereinket folyamatos szakmai tréningekkel, továbbképzésekkel, személyes kapcsolattartással, valamint saját országos kávégépszervizzel, kávégépépalkatrész-értékesítéssel támogatjuk.
– Az árak emelkedése mindennapjaink részévé vált a vendéglátásban is – magyarázza el Somlai Zsófia –, de ma már sokan kényeztetik magukat a kis megfizethető luxussal, a kiváló kávéval. Amit mi adunk ehhez: nagy gépparkkal, saját szervizessel, rendkívüli kávés tapasztalattal rendelkező képviselőkkel, országos lefedettséggel rendelkezünk. Kávégépeink – jellemzően díjmentes – kihelyezési feltételei teljesíthetőek, így az együttműködés folyamán minden vendéglátóegység megtalálhatja az ár-érték arányban, stílusban megfelelő megoldást. //
Polc mögött, polc előtt
Az élelmiszer-kereskedelem képviselői testközelből látják és mérik fel a kávéspolcok előtt álló vásárlók választási preferenciáit – a szakembereket az aktuális trendek dinamikájáról kérdeztük.
2022-ben az infláció nagyban érintette a kávékategória minden szegmensét – elemez Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője –, és a komoly devizakitettség még tovább erősítette a kategória inflálódását. Emellett az energia-, a munkaerő-, a szállítási és az alapanyag-költségek komoly emelkedése is többszöri áremelést hozott partnereinknél.
A növekedés korábbi dinamikája lassult, de a szemes és kapszulás kávé esetében még mindig tapasztalunk növekedési potenciált. Emellett az eddig stagnáló és csökkenő őrölt kávék, kávéspecialitások és instant kávék is kezdenek újra előtérbe kerülni a vásárlások során. Az akciós értékesítés nőtt, illetve a havi SPAR 20%-os matricás értékesítésnél is komoly növekedés tapasztalható a kategóriában.
– Az infláció hatására a kényelmi és prémium kávétermékek forgalmi fejlődésében lassulás látszik – véli Sólyomné Vázsonyi Krisztina, az Auchan beszerzője. – Mindemellett az is megfigyelhető, hogy a vásárlók gazdasági szempontból is egyre tudatosabbak. Sokan például visszaváltanak egy kedvezőbb árú márkára, vagy a kapszuláról a szemes és őrölt típusokra térnek vissza. Sokan választották karácsonyi ajándéknak is az egykilós kiszerelésű szemes kávékat, hiszen ennek ár-érték aránya kedvezőbbnek bizonyult.
A mostani helyzetben egyre többen nézik meg az egy csészére vetített árat, és fontosnak tartják a különböző kedvező ajánlatokat, akciókat.
– Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a kávé ára – érvel Tulkán Tímea, a METRO kereskedelmi aktivitások vezetője –, amit olyan tényezők is befolyásoltak, mint az időjárás, az árfolyammozgás és a szállítási láncok sérülése. Ennek ellenére egyre többen kávéznak, a kávézás trendibb, mint valaha; az emberek lehet, hogy takarékossági okokból kevesebbszer ülnek be kávézni vendéglátóhelyre, de ezt a tendenciát a kávéfogyasztók számának növekedése ellensúlyozza.
A trend egyértelműen a minőségi kávé fogyasztása felé mozdult. A fogyasztók a minőséget és a különlegességet keresik, és készek magasabb árat fizetni a gasztronómiai élményért egy megfelelő vendéglátóhelyen. A fogyasztói preferenciákhoz igazodva a trendekkel lépést tartó vendéglátóüzletekben már nemcsak a klasszikus kávék rendelhetők, de különlegességeket, például ízesített jeges lattékat is kínálnak. Ugyanígy folyamatos bővülés érzékelhető a kapszulás kávék piacán – itt újabb és újabb ízekkel rukkolnak elő.
Mit választunk holnap
– Az áremelések után tapasztalunk ugyan mennyiségi visszaesést – hangsúlyozza Maczelka Márk –, de a kávéfogyasztás drasztikus visszaesésével nem számolunk. Inkább átrendeződést várunk a kategóriák között, aminek kapcsán előtérbe kerül a jó ár-érték arányú termékek vásárlása, illetve a nagyobb kiszerelések és ezzel a jobb egységár preferálása. 2023-ban is várható inflálódás a kategóriában, így hónapokba telik, mire láthatóvá válik, hogy melyik vevő vált inkább más kávézási rendszerre, vagy keresi az alacsonyabb árpontú cikkeket. Borítékolható, hogy a saját márka szerepe is erősödni fog.
Új szegmens nem lépett be a kategóriába, egyedül a Nespressónál volt fejlesztés (Vertuo), ami csak a márkaboltokban jelent meg. Emellett a jó ár-érték arányú minőségi prémium kávék, illetve a jó árpontú és minőségű saját márkák bővültek ízekkel, variánsokkal.
A kávétermékek forgalmában az infláció miatt értékben további növekedés prognosztizálható, ám mennyiségi csökkenéssel. A kapszulás kávék értékesítésének eddigi erős dinamikája csökkenhet. Aki pedig koffeinmentes kávét iszik, az a jövőben is azt fogja fogyasztani.
– A fejlesztéseket illetően az utóbbi időben az ízesített kávék területén tapasztaltunk modernizációt mind a szemes, mind pedig a kapszulás kategóriákban – magyarázza Sólyomné Vázsonyi Krisztina –, úgy tűnik, a gyártók ezzel a fiatalabb korosztályt igyekeznek elérni. Különböző pörkölésű fajtákból is választhatnak a vásárlók, ami szintén az újhullámos kávézási trendet követi, ami a fiatalok körében népszerűbb. A kapszulás kávékat illetően pedig egyre nyitottabbak a vásárlók a bio vagy a fenntartható változatokra.
– Nem egyszerűen kávét forgalmazunk, hanem a kávézáshoz kapcsolódó teljes körű megoldásokat kínálunk – hangsúlyozza Tulkán Tímea. – A METRO Gasztroakadémián mindemellett folyamatosan indulnak barista képzések: a minőségi alapanyagok használata mellé így a minőségi kávé elkészítésének tudományát is megszerezheti a vendéglátós.
Azt látjuk, hogy különösen a fiatalabb generáció tagjai minden korábbinál tudatosabban fogyasztanak, elvárás részükről az, hogy az általuk megvásárolt termék vagy szolgáltatás a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja. A METRO e téren is folyamatosan fejleszt: saját márkás termékeinket (mint a Rioba termékcsalád) újrahasznosítható csomagolásban kínáljuk, és fenntartható forrásból származó, visszakövethető nyersanyagokat használunk fel előállításukhoz.//
Feketén, fehéren
A magyarok fele napi két kávét iszik, egyharmaduk pedig ennél is jobban kedveli a forró italt: három vagy több kávét fogyaszt el – derült ki az OMV januárban közzétett országos kutatásából, amelyben több mint hatezren vettek részt. A legnépszerűbb kávétípusnak a korábbi évekhez hasonlóan idén is az eszpresszó bizonyult: a kitöltők 56%-a jellemzően ezt az italt választja, ezt követi a cappuccino (34%) és a latte macchiato (19%).
A többség (46%) tejjel issza a kávét, 19% feketén, 18% tejszínnel, legkevesebben pedig növényi itallal (7%). A válaszadók fele cukorral édesít: ez egyedül a 65 év feletti korosztályra nem jellemző, akiknek csak 17 százaléka ízesíti így a kávét. A válaszadók harmada cukor nélkül fogyasztja (29%), de népszerű választás az édesítőszer is (23%). //
A gép és az ember
A telemátria, azaz felhőalapú adatszolgáltatás egyre inkább kezd a kávégépgyártók fontos fejlesztési irányává válni – véli Zádor Ákos, a Pannon Kávé értékesítési igazgatója. – Ez manapság még nem elterjedt a vendéglátóegységekben, de egyre több üzlet érdeklődik az ilyesfajta lehetőségek iránt.
Minden üzlet más, így eltérőek a prioritások a gépválasztás során: kis méret, szép dizájn, adatkiolvasási lehetőség – ezek mindig fontos kritériumok szoktak lenni. Az alacsony energiafogyasztás ígérete értelemszerűen felértékelődött – nekünk is van megoldásunk minden ezzel kapcsolatos elvárásra.
Persze hiába vásárol a vendéglátóhely többmillió forint értékű berendezéseket, hiába kínál elsőosztályú szemeskávét, nem megfelelő elkészítéssel az egész szinte semmit nem ér. Bár manapság egyre több egység elvárja a latte art tudást a baristától, még ettől sem lesz minőségi a kávészolgáltatás. Az alap az, hogy egy eszpresszót mindig ugyanolyan minőségben tudjon elkészíteni a barista, illetve a tejes italokhoz megfelelő állagú, hőmérsékletű tejhabot tudjon produkálni. Az pedig mindig pluszpont, ha néhány mondatot „mesélni” is tud a kávéról.
A partnerek munkáját a Pannon Kávé díjmentes barista oktatóanyagokkal és szakmai képzésekkel segíti. Igény esetén az alap vagy szezonális termékkínálat kialakításában is segítséget nyújtunk. A nem használt kávégépek természetesen visszakerülnek hozzánk és teljes körű karbantartáson esnek át, annak érdekében, hogy a bezárt üzletek helyére lépő új szereplőket már felkészülten tudjuk kiszolgálni. Azt gondoljuk, előre kell menekülni: egy idő után rendeződni fognak a körülmények – mi készen is állnunk erre. //
Házhoz rendelve
A pandémia időszakában vált viszonylag gyakorivá a kávérendelés vendéglátóhelyről – hogy a trendből mi maradt mára, arról megkérdeztük Szauter Zsoltot, a foodpanda marketingvezetőjét, de utánanéztünk a nemzetközi trendeknek is.
Az elmúlt évben, 2022-ben több mint 600 különböző partnerünk szolgálta ki a kávét rendelőket országszerte, azaz éttermi és üzleti partnereink közel 10%-a – elemez az ételrendelési portál szakembere. – A legnépszerűbb kávéforrás a foodpanda saját bolthálózata, a panda market volt, ahonnan több tízezer adag kávét szállítottunk házhoz. Más üzleti partnereinknél, így például a Tescónál és a Pennynél is népszerű a kávé. A nagy étteremláncok közül a McDonald’s és a Starbucks pörgött a legjobban, de az említett több mint 600 partner között megrendelőink a menő belvárosi kávézóktól a kedves vidéki pékségig mindent kipróbáltak.
A kávét is tartalmazó rendelések aránya a tavalyi év folyamán határozottan nőtt, év végére közel megduplázódott; az online kávérendelés egyre népszerűbbé vált. A trend lineáris, nem tapasztalunk benne szezonális kilengést, azaz a megrendelők a nyári melegben is ugyanúgy kívánják a kávét.
Adataink szerint 2022-ben több ezer féle kávét próbáltak ki vásárlóink, ezeket összesítve a készített kávék közül a különböző latték (sima, jeges) a legnépszerűbbek. A kávés rendelések jelentős részét kitevő panda marketes rendeléseknél a kávés tejek, illetve a 3in1 kávék a legnépszerűbbek.
A foodpanda fogyasztóinak körében a kávé reggeli ital, amit jellemzően reggel 6:00 és 9:00 óra között rendelnek házhoz. Népszerű kiegészítő a kávé az ebédidei rendeléseknél is, a délutáni vagy vacsoraidőszakban ez már nem jellemző. Ami a hét napjait illeti, hétfőn, talán érthető okokból, kimagasló a kereslet, majd a hétvége közeledtével – ahogy gyarapodnak a home office-ban töltött napok és a hétvége ígéretéből merített energia – úgy csökken a kávérendelés.
Bár a világ gazdagabb felében az italkiszállítástól mint trendtől általában is többet vártak a piaci szereplők, a World Coffee Portal 2022-es kutatásai szerint például a brit fogyasztók 24%-a így is azt mondta, rendelne kávét kiszállításra, ha a szolgáltatás jobban elérhető lenne; 16%-uk tett így az elmúlt 12 hónapban, de a 35 év alattiak körében ez az arány már 31%.
Mindazonáltal a nagy kávézóláncok (Costa Coffee, Caffè Nero, Starbucks) az USA-ban és a nyugat-európai piacokon továbbra is sokat invesztálnak a kiszállításba – olyan közvetítő szolgáltatókon keresztül dolgozva, mint az Uber Eats vagy a Delivero. //
Kávézóláncok
A világ kávéiparának vezető információs platformja, a World Coffee Portal globális kutatásai szerint a nagy kávézóláncok vezetői meglehetősen optimisták 2023-as forgalmukat illetően, bár az infláció és a megélhetési válság a legnagyobbak számára is új kihívásokat jelent. A nagy nemzetközi láncok 2022-ben a pandémia előtti bevételeiket meghaladó forgalmat értek el, de a gépkocsival utazókra összpontosító „útmenti” hálózatok is megközelítik 2019-es forgalmukat.
Az európai kávékereskedők látták a legoptimistábban a jövőbeli növekedés lehetőségét, 80%-uk szerint még mindig bőven van hely a piacon további üzletek számára.
A kávézóláncok a válságra világszerte a telefonalkalmazással történő tranzakciók bevezetésével, illetve bővítésével válaszoltak – elsősorban a kiszállításra és a click & collect szolgáltatásokra koncentrálva, de a magasabb költségek és a munkaerőhiány ellensúlyozására jelentősen bővült a kisebb formátumú és a drive-thru üzletek köre is; az utóbbiakat világszinten százszámra nyitják a legnagyobb láncok. (A kávékiszállításról külön anyagunkban írunk.)
A pandémia lecsengésével ismét előtérbe került a fenntarthatóság kérdése: elsősorban a COVID miatt újra elterjedt eldobható poharak, edények, csomagolások mennyiségének csökkentése. 2022-ben az üzemeltetők fokozták erőfeszítéseiket az ezekből keletkező hulladék kezelésére, főként újrahasznosító gyűjtőpontok létesítésével, illetve az újrahasználható kávéscsészék alkalmazásának ösztönzésével. //
Úton, útfélen
Az inflációs gazdasági környezet a kávéértékesítést is érintette – értékel Urbin András, a Shell Hungary Fast food & Coffee kategóriamenedzsere. – A minőségi kávéfogyasztás fokozódó népszerűségét bizonyítják a Shell Cafét fogyasztók is; vásárlóink szívesen választanak a különböző típusú és pörkölésű prémium kávéink közül – törzsvásárlóink akár napszaktól függően is különböző italokat.
A Shell Café márkával kivezetésre kerültek a hagyományos kávétermékek, és két, barista kávékeverék került be a kínálatba. A jelenleg elérhető két kávékeveréket azonos árban kínáljuk – ezeket közel egyforma mennyiségben fogyasztják.
Kínálatunkat a trendekkel és a szezonalitással összhangban folyamatosan frissítjük. A vásárlói visszajelzésekre reagálva egyre szélesebb választékot biztosítunk a nyári és téli kávékülönlegességekből.
Az első töltőállomáson kívüli, a Tesco Budaörsben működő önálló Shell Cafét illetően már megvannak az első tapasztalataink. A visszajelzések alapján pozitívnak értékeljük az első időszakot, amit a jövőben igyekszünk a vásárlói igények alapján folyamatosan továbbfejleszteni. A márka klasszikus termékei mellett bővített választékkal várjuk a kávérajongókat, amihez süteményeket, szendvicseket, tortaszeleteket ajánlunk.
Miből kéri a kávéját?
Elveink vannak: fontos az egészségünk, sokunk számára pedig a fenntarthatóság is. És szeretjük a kávét!
Bár a kávénak olyan tulajdonságai is vannak, amelyek miatt némelyek superfoodként kezelik, a túlzott koffeinfogyasztás nem kívánt mellékhatásokhoz is vezethet. Jó megoldás a koffeinmentes kávé, azt viszont az italt elsősorban az íze miatt fogyasztók jelentős hányada sem fogadja el.
Kézenfekvő megoldásnak egy alacsonyabb koffeintartalmú kávé tűnik – a Laurina kávébab pont megfelel ennek az elvárásnak. Három ilyen fajtát használó gyártóról is hallottunk a közelmúltban: az angol Café Libre, a német The Barn és az amerikai Buzz Lite is pénzt lát ebben a piaci résben. Kedvelői szerint a Laurina hosszabb időre is tartós energiát biztosít, erős koffeinlöketek nélkül.
Az ökológiai lábnyom csökkentése a célja azoknak az európai kutatásoknak, amelyek minden ehető nem trópusi növény összetevőit vizsgálják. A hollandiai központú nemzetközi World Food Centerben azt vizsgálják: mely molekulák képesek utánozni a kávé jellegzetes ízét? Az első így készült termékeket az ugyancsak holland Northern Wonder startup cég vitte piacra; kapszulakeverékük például csillagfürtből, árpából, rozsból, fügéből, csicseriborsóból, cikóriából, szentjánoskenyérből, fekete ribizliből áll, és koffeint is adnak hozzá.
Egyes növényfajták eleve sok koffeint tartalmaznak. Az USA-ban például az ott őshonos Yaupon magyalfajtával próbálják helyettesíteni a kávét, amely akár szélsőséges időjárási körülmények között is virágzik. //
//
A cikk a Trade magazin 2023.2-3. számában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
Új ügyvezető igazgató a Coca-Cola HBC Magyarország élén
Békefi László nemzetközi kinevezését követően 2024.december 1-től a 29 országot…
Tovább olvasom >Borravalóval kapcsolatos jogszabályi módosítások
A Nemzetgazdasági Minisztérium a szakmai szövetségekkel együttműködve új intézkedéseket vezet…
Tovább olvasom >Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció: minden felajánlás szebbé teszi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szakoktatói továbbképzések 2024
Idén is sikeresen folytatódtak az Innovatív Képzéstámogató Központ által, az…
Tovább olvasom >Négy hónap után újra javul a konjunktúra a turizmusban
Az index értéke 4 ponttal nőtt az év tizenegyedik hónapjában,…
Tovább olvasom >Borravalóval kapcsolatos jogszabályi módosítások
A Nemzetgazdasági Minisztérium a szakmai szövetségekkel együttműködve új intézkedéseket vezet…
Tovább olvasom >