A Dunapack hullámpapír csomagolásai szinte teljesen újrahasznosítottak
A Dunapack Packaging hullámpapírból készült csomagolási megoldásai közel 90 százalékban újrafeldolgozott anyagból készülnek és ugyanekkora arányban újra is hasznosítják azokat – közölte a cég keddi közleményében.
Kiemelték: az európai papíripari szektoron belül az újrafeldolgozás aránya 71,4 százalék, ezen belül pedig kiemelkedik a hullámpapír-ágazat, amely az élen jár a körforgásos gazdaság megvalósításában.
Dennis Belkovsky, a Dunapack Kft. Klaszter ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a hullámpapír ipar termékei messze a legnagyobb arányban maradnak a körforgásban a csomagolások körében az EU-ban: 90 százalékos újrafeldolgozási aránnyal és 89 százalékos átlagos újrafeldolgozott alapanyag tartalommal rendelkeznek.
Olyan termékekre kell gondolni, mint azok a hullámpapír dobozok, amelyekből a boltok polcain vesszük ki a termékeket, vagy amiben a műszaki cikkek, bútorok, más tartós fogyasztási cikkek otthonunkba érkeznek – magyarázta.
Magyarországon az újrahasznosítás a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy többek között a Dunapack Packaging egyik testvérvállalata, a Hamburger Recycling Hungary Kft. gyűjti be az itt keletkező papírhulladékot, másik testvérvállalata, a Hamburger Hungária Kft. pedig ebből – plusz importból – évente 700 ezer tonna hullám-alappapírt termel – fejtette ki.
Arra is kitért: a Hamburger Hungária dunaújvárosi gyára csak 45 százalékban tudja hazai hulladékpapírból fedezni a termelését, a többit importból szerzi be. Míg a cégek ma már a papírhulladék nagy részét begyűjtik és hasznosítják, a háztartási szelektív gyűjtésben még nagy potenciál van – fűzte hozzá az ügyvezető.
A három vállalat – a Dunapack Packaging, a Hamburger Recycling Hungary, a Hamburger Hungária az osztrák családi tulajdonban lévő Prinzhorn Csoport leányvállalata. A Prinzhorn Csoport 15 országban 10 ezer munkatársat foglalkoztat, éves szinten 2,9 milliárd eurós forgalmat bonyolít le.
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem öt millió kilogramm adományt gyűjtött az év első félévében az Élelmiszerbank
Csaknem öt millió kilogramm élelmiszert mentett meg és osztott szét…
Tovább olvasom >10 millió visszaváltás a MOHU REpont rendszerében
Elérte a 10 milliót a visszaváltások száma a MOHU REpont…
Tovább olvasom >CSAOSZ Konferencia – Élelmiszer-veszteség csökkentése fenntartható csomagolással
A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) a közép-európai térségben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >