A digitális agrárium szakembereit oktatják Csongrádon
Az agráriumot érintő technológiai változások exponenciális ütemben zajlanak, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ehhez igazítsuk az agrárszakképzést, és vonzóvá tegyük azt a fiatalok számára. Mindez olyan jövőbeli biztonságot jelent, amely mindannyiunk életét jobbá teszi – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Csongrádon az Agrárminisztérium közleménye szerint.

(Fotó: AM/Fekete István)
Az Alföld digitális mezőgazdaságát és innovációs aktivitását támogató ágazati képzőközpont átadásán a tárcavezető hangsúlyozta: ehhez pedig úgy kell növelni a képzés színvonalát, hogy az olyan tudást biztosítson a fiataloknak, amelyet a munkaerőpiacra kilépve azonnal hasznosítani tudnak. Ebben a legnehezebb feladat olyan lehetőségeket biztosítani a fiatalok számára, amelyben folyamatosan együtt tudnak a technológiával fejlődni. Kiemelte, ebben a folyamatban jelent mérföldkövet a most átadott képzőközpont, amelyet a kormány 205,5 millió forinttal támogatott és az Alföldi Agrárszakképzési Centrum koordinálásával valósult meg. Nagy István emlékeztetett, pozitív visszacsatolást mutat az iskolarendszerű- és a felnőttképzésben részt vevők számának vizsgálatakor, hogy az Alföldi Agrárszakképzési Centrum intézményeibe ebben az évben 50 százalékkal többen iratkoztak be a tavalyi évhez képest. Elmondta, az országos tendenciáknak megfelelően pedig itt is a legnépszerűbb az agrárágazat. Ma már majdnem 22 ezren tanulnak ugyanis az agrárszakképzésben, azaz másfélszer annyian, mint hat évvel korábban – húzta alá a miniszter.
Nagy István beszédében szólt arról, hogy az agráriumban a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a robotika és a high-tech eszközök használata egyre elterjedtebb
Ennek oka pedig, hogy ezek segítségével optimalizálhatók a termés növekedését meghatározó körülmények. Az ipari drónok segítségével lehetőség van a földterület felmérésére, a növények állapotának figyelésére, a föld nedvességtartalmának mérésére, a permetezés hatékonyabbá tételére. A technológia alkalmazásával versenyképesebbé, fenntarthatóbbá válhat az ágazat, és ellensúlyozható a mezőgazdaságban is tapasztalható munkaerőhiány – részletezte a miniszter. Hozzátette, az Agrárminisztérium által a Vidékfejlesztési Program részeként a mezőgazdaság digitális átállását és a precíziós fejlesztéseket támogató felhívás rendkívül népszerűnek bizonyult, 2634 kérelem részesült ugyanis 192 milliárd forintot meghaladó támogatásban. Nagy István kiemelte, ebben a digitalizációs átállásban jelentenek kulcsszerepet a csongrádihoz hasonló beruházások és modernizációs programok. Ezek segítségével ugyanis tovább erősödhet az a tendencia, amely még több fiatalt fordít az agrárium irányába – tájékoztat az Agrárminisztérium közleménye.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >Már 1500 milliárd forint értékben hirdettünk pályázatot az agrárium fejlesztésére
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében már 46 pályázati felhívást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megérkezett az OKSZ kommentár a májusi kiskereskedelmi adathoz
A májusi kiskereskedelmi adatok újabb figyelmeztetést hordoznak: a kormányzat által…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban
A húsvéti költések után lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése májusban:…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >