A cukor, a só és a telített zsírok fogyasztásának visszafogását javasolja az amerikai kormányzat
Új táplálkozási ajánlásokat tett közzé az amerikai kormányzat, a telített zsírok, a só és a cukor fogyasztásának csökkentését javasolja az amerikaiaknak.
Naponta tíz százalékkal csökkentsék a cukor és a telített zsírok fogyasztását, a sófogyasztás ne haladja meg a napi 2300 milligrammot – olvasható a kormányzati ajánlásban, amelyet ötévente ad ki a szövetségi egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma, valamint az agrárminisztérium, és lényegében az egészséges táplálkozáshoz ad iránymutatást.
A dokumentum csütörtökön jelent meg, azonban sok szakember máris a hiányosságaira mutatott rá. Így például bírálták, hogy az ajánlás nem hívja fel a figyelmet a vörös húsok túlzott fogyasztásának veszélyeire.
Kari Hamerschlaf, a Föld Barátai nevű civilszervezet vezetője közleményében úgy fogalmazott: az új irányelvek nem vesznek tudomást azokról a komoly tudományos eredményekről, amelyek kifejezetten kevesebb hús fogyasztását javasolják. „A kormányzat egyértelműen a húsipar érdekeit vette figyelembe” – vélekedett.
Katie McMahon, az Amerikai Rák Társaság képviselője szintén azt kifogásolta, hogy az ajánlások említést sem tesznek a vörös húsok túlzott fogyasztásának rákkeltő hatásáról. „Teljesen elképedtünk, hogy a jelentés nem javasolja a vörös- és feldolgozott húsok fogyasztásának visszafogását” – mondta az NBC televíziónak McMahon.
Alice Lichtenstein, a Tufts Egyetem táplálkozástudományi professzora, aki tanácsadóként vett részt az ajánlások kidolgozásában, az NBC reggeli műsorában azt mondta, hogy a dokumentum megfogalmazásakor nem a rákbetegség megelőzése volt a fő szempont, hanem a szív- és érrendszeri megbetegedések visszaszorítása. Az Egyesült Államokban ugyanis ez a fő halálozási ok – tette hozzá az élelmezéstudományi szakember. (MTI, Járai Judit)
Kapcsolódó cikkeink
Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak júniusban
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai termelőiár-index…
Tovább olvasom >Már szinte csak akciós élelmiszereket vesznek az amerikaiak
Az amerikai fogyasztók számára a gazdasági helyzet egyre több kihívást…
Tovább olvasom >Áprilisban stagnált az Egyesült Államokban személyes fogyasztási árindex
Áprilisban már a harmadik hónapja 2,8 százalékon stagnált a személyes…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >