A Csabagyöngyével kezdődik el a szőlőszüret Európában
A korai érésű Csabagyöngyével kezdődött meg Ordacsehiben a szőlőszüret Európában, jó termés várható, a szőlő átvételi ára nem változik – nyilatkozta a szüret csütörtöki indításakor Varga Bálint, a Varga Pincészet ügyvezetője.
MTI Fotó: Varga György
„Európában és az északi féltekén az elsőként beérő szőlőfajta a Csabagyöngye. Magyar sajátosság, hogy július végén, augusztus elején már el lehet kezdeni a szüretet, és a következő szüretelhető Irsai is egy hungarikumnak számító fajta lesz” – számolt be az ügyvezető a Balaton Agrár Zrt. területén zajló szüretelés megtekintésével egybekötött sajtótájékoztatón.
A kedvező időjárásnak köszönhetően idén eddig keveset kellett költeni növényvédelemre, és az utóbbi 5-6 év legjobb minőségű és mennyiségű termésére lehet számítani a Csabagyöngyéből, 15 mustfokkal. Az ebből készülő fehérbort kíméletes hideg erjesztés és szűrés után érlelés nélkül palackozzák azonnal, így néhány hét múlva Európa első újboraként, „hungarikumként” kerül a boltok polcaira.
A termésátlag 100 mázsa felett várható, ami 10-20 százalékkal több, mint tavaly. Az átvételi ár a tavalyival megegyező, 100 forint plusz áfa lesz kilogrammonként. A többi szőlőfajta átvételi áráról még folynak a tárgyalások, de ott is hasonlóra lehet számítani – mondta Varga Bálint. (A Varga Pincészet a Balaton környékén közel ezer szőlőtermelőt integrál, mintegy ezer hektárnyi területről vásárolva fel a szőlőt, továbbá közel 200 hektárnyi saját szőlővel is rendelkezik. Az egyedüli olyan pincészet, amely nagy tételben állít elő bort a Csabagyöngyéből – a cégvezető tájékoztatása szerint.)
Az Ordacsehi és Lengyeltóti környékén található, mintegy 10 hektárnyi területről felvásárolt szőlőből 90-100 ezer palacknyi bort készít a pincészet, ami le is fedi a keresletet. Ennek a bornak, amelyet 14 éves munkával sikerült bevezetni a hazai piacra, kialakult egy stabil hazai vevőköre, külpiacra nem szállítanak belőle.
A borfogyasztási szokások átalakulásáról is szót ejtve Varga Bálint úgy fogalmazott: „rosé-őrület” van Magyarországon. Ebből a borfajtából a nemzetközi átlag dupláját fogyasztják a magyarok. Ma már a Varga Pincészet által értékesített borok harmada fehér, harmada vörös, és harmada rosé, holott tíz évvel ezelőtt még minden 100. értékesített palack volt csak rosé. Idén tovább tart a növekvő tendencia, tavalyhoz képest eddig 57 százalékkal nőtt a pincészet rosé értékesítése.
Bohus Zoltán, a Balaton Agrár Zrt. szőlészeti ágazatvezetője elmondta, idén se járvány, se jégeső nem tizedelte a szőlőt, aminek köszönhetően 15-20 százalékkal jobb a termésátlag a társaság területén, mint az elmúlt évben, és a minőség is kedvezőbb. Ez a sokéves átlaghoz képest nem számít kimagasló eredménynek, a tavalyi csapadékos időjárás miatti gyengébb terméshez viszonyítva viszont kifejezetten jó. A szüret folytatása más szőlőfajtákkal is hasonlóan alakulhat, amennyiben az időjárás továbbra is kedvező marad – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >Tudatos borfogyasztók: változó szokások a fiatalabb generációk körében
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya…
Tovább olvasom >HNT: hamarabb érnek tudatos borfogyasztóvá a mai fiatal felnőttek
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >