A CIB hatmilliárd forintos kereskedelmi kisvállalati hitelkihelyezéssel számol

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 04. 11:18

Hatmilliárd forint kihelyezést tervez a következő egy évben a CIB Bank a kereskedelmi szektorban működő kisvállalatok, a 300 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások finanszírozására.

penz2

A bank keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kereskedelmi szektorban bőven van tere a fejlesztéseknek, az ágazat az elmúlt időszakban újra dinamikus növekedési pályára állt és a kilátásai is kedvezőek. Ezt a növekedési periódust érdemes kihasználniuk a kisebb méretű kereskedelmi vállalatoknak is, és fejleszteniük annak érdekében, hogy vállalkozásuk ki tudja aknázni a bővülésből eredő lehetőségeket.
A közlemény szerint a beruházások terén is trendforduló látszik az ágazatban, az első fél évben hozzávetőlegesen 15 százalékkal nőttek a beruházások. Nem csak ágazati szinten figyelhető meg a növekedés: a CIB Banknál a 2015 január és 2016 augusztus között eltelt időszakban a kereskedelmi vállalkozásoknál dinamikus, 123 százalékos bővülést tapasztaltak a hitelkihelyezésekben, miközben az összes kisvállalat esetében ez 78 százalék. Ezek a tendenciák pedig az előttünk álló időszakban is folytatódnak – tette hozzá Bodnár Zoltán, a CIB Bank kisvállalati szegmensének vezetője a közleményben.
A CIB Bank közel 51 ezer kisvállalati ügyfele közül nagyjából minden 10. ügyfél a kereskedelemben tevékenykedik. A kereskedelmi szektor finanszírozásán belül meghatározó a folyószámlahitelek aránya, ez a kihelyezett mennyiség 72 százaléka. A folyószámlahitelek viszonylag nagy súlyával magyarázható, hogy a kereskedelemben tevékenykedő kisvállalatoknál valamivel alacsonyabb – 6 millió forint – az egy ügyletre jutó átlagos hitelösszeg, mint a teljes kisvállalati ügyfélkörnél, ahol ez 8 millió forint.
A folyószámlahitelek népszerűsége nem meglepő a szektorban: közel 40 százalékkal többet igényelnek az átlagnál, mivel a kereskedelemben nagy szerep jut a készletfinanszírozásnak, és az ebből adódó likviditási problémák áthidalására ez a konstrukció ideális megoldás lehet – hangsúlyozta Bodnár Zoltán a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink