Az idén már 641 milliárd forint értékben fogadtak be ügyleteket a Széchenyi Kártya Program keretében
A Széchenyi Kártya Program keretében idén befogadott ügyletek száma – az újraindítási konstrukciókat, a krízistermékeket és a klasszikus hiteleket egybevéve – megközelítette a 24 ezer darabot, értéke pedig több mint 641 milliárd forintot tett ki – mondta Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy a CIB Bank is csatlakozott a programhoz.
A vezérigazgató a bank közleménye szerint megjegyezte: hisznek abban, hogy a program hitelcéljainak, termékeinek és a részt vevő intézmények folyamatos bővítésének köszönhetően eljutnak minden magyar vállalkozáshoz, hogy fejlődésükben, likviditásukban támogathassák azokat.
A CIB Bank július elejétől három finanszírozási konstrukciót, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!-t, a Széchenyi Likviditási Hitel GO!-t és a Széchenyi Beruházási Hitel GO!-t vezette be a Széchenyi Kártya Újraindítási Program elemei közül – tájékoztatott a pénzintézet. Ezek a hiteltermékek széleskörűen felhasználhatók, kedvezményes, a futamidő végéig fix kamattal igényelhetők, miközben akár 90 százalékos intézményi garanciavállalás is kapcsolódik hozzájuk. A CIB Bank jelezte, hogy az év további részében újabb konstrukciókkal tervezi bővíteni az elérhető termékek körét.
A pénzintézet közölte, hogy a mikrovállalatoknak kihelyezett hitelállománya 36 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest. A CIB Bank kis- és középvállalkozói hitelállománya – a faktoringgal és a lízinggel együtt – a március végéig számolt egy év alatt 13 százalékkal nőtt, csak a bankhitelt figyelembe véve viszont a 19 százalékot is elérte az emelkedés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
GFM: rendkívül népszerű és óriási érdeklődésnek örvend az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+
Az agrárium a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben különösen…
Tovább olvasom >Öt százalék kamattal érhető el az Agrár Széchenyi Kártya MAX+
Az ukrán gabonaválság okozta piaci nehézségek áthidalásában hatalmas segítséget jelent…
Tovább olvasom >GFM-államtitkár: eredményes intézkedéseket tett a kormány az élelmiszerinfláció leszorítása érdekében
Az infláció leszorítása érdekében a kormány számos eredményes intézkedést tett,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A legcoolabb találmány a strandkompatibilis rántotthús óta – A nap videója
A Coolest cooler egészen biztosan a hűtőtáskák svájci bicskája: ugyanúgy…
Tovább olvasom >