A brit Lidlben folytatja menetelését a Better Nature
A vegán, fermentált szójababból készült mintegy 300 éves múlttal rendelkező hagyományos indonéz étel, a tempeh felemelkedésének élharcosa, a Better Nature bejelentette, hogy az Egyesült Királyság mind a 966 Lidl-üzletében elérhetővé válik a Bio Tempeh, a Curry Tempeh és a Mediterrán Tempeh terméke.
A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.
A kiskereskedelmi debütálás a Lidlben július 27. és augusztus 2. között futó Vegán hét keretében zajlott, és több mint 50 000 darab kiszállított termékkel a márka eddigi legnagyobb termékbevezetését jelentette.
Csak az elmúlt évben a Better Nature 700 ezer fontot gyűjtött össze egy magvető finanszírozási fordulóban; biztosította belistázását a Holland & Barrett, a Selfridges, a Gopuff és az allplants esetében; 3 millió fontos finanszírozási kört indított, és bekerült az első brit szupermarketbe, a Tescóba. A Better Nature tervei között szerepel az Egyesült Királyságban és az európai kontinensen való terjeszkedés, valamint új tempeh termékcsaládok bevezetése, a cég új termékfejlesztésre és innovációra való összpontosítása azzal a céllal, hogy Európa elsőszámú tempeh márkájává váljon. //
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új „Skills” receptdobozokkal fejleszti a britek főzőtudását a HelloFresh
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kuponháború a nyugdíjas-utalványok körül: Lidl és Aldi is extra kedvezményt kínál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >José Mourinho visszatér a Snickers ikonikus „Nem vagy önmagad, ha éhes vagy” kampányának legújabb epizódjában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >